Kezdőnövendék a reptéren – Sorakozó!

By , 2011. November 14 17:34

Hűvös a nyári kora reggel. Az égbolt — déltájban remélhetőleg habos gomolyfelhők pettyezik majd — most szürkéskék buraként feszül a repülőtér fölé. Szellő se rebben — a hangár tetején piros-fehér csíkos kígyó: a szélzsák csavarodik rúdja köré.

A hangárnak a repülőtér felé néző fala szinte egyetlen ajtó. Súlyos, szürke vaslemezek, síneken gördülnek egymás mögé, négyen-öten veselkednek majd nekik, hogy kitáruljon a hangár mélye. Most még rejtik titkukat. Álmosan pillogó, vagy az eget — az időjárást — kíváncsian vizslató alakok ácsorognak előttük, támaszkodnak nekik, látszólag céltalanul. De csak látszólag. A vitorlázórepülő üzemnapot kezdő eligazításra várnak.

7 óra. Nyílik az irodaajtó, kilép rajta a repülésvezető. “Sorakozó!” — hangzik a vezényszó, a lézengők egycsapásra két sorba rendeződnek. A hangárközéppel szemben álló repülésvezetőtől balra állnak fel az oktatók, a hangárajtónak háttal, hosszú egyenes sorban a növendékek. Idősebbek, fiatalok, lányok, fiúk vegyesen — a kornak, nemnek nincs jelentősége, hogy kinek hol a helye a sorban, azt repülési tapasztalatai, vizsgafokozatai határozzák meg. Bal szélen állnak a “nagyok”, gomblyukukban teljesítményjelvénnyel. Tőlük jobbra a C, majd a B vizsgások — és a sor jobb szélén a kezdők. Ők még nem emelkedtek egyedül a levegőbe.

Múltjuk azonban nekik is van már. Ahhoz, hogy ide állhassanak a sornak — bizony — a végére, sok mindent kellett teljesíteniük.

Az első nagy izgalmat, a repülőorvosi vizsgálat jelentette. Mindegyikük egészségesnek tartotta magát — egyesekről mégis kiderült: egyébként jelentéktelen szemhibájuk, egyensúlyérzékük apró bizonytalansága, vérnyomásuk kismértékű ingadozása alkalmatlanná teszi őket erre a sportra. Akik megmaradtak, azokra tanulás várt a hosszú téli hónapokban. Ismerkedtek a légkörtan és a meteorológia rejtelmeivel, a vitorlázó repülőgép anyagaival, szerkezetével, a repülés biztonságát szolgáló szabályokkal, előírásokkal. Megtanulták, hogy a repüléshez tudással párosult fegyelem szükséges. Arról, amit tanultak, a tanfolyam végén a vizsgákon adtak számot.

Közben már a tél végén és tavasszal szorgalmasan kijártak a repülőtérre. Megszokták, hogy otthonosan mozogjanak a hangárban, a műhelyben. 50-100 társadalmi munkaórát dolgoztak a repülőklub és a maguk érdekében. Megtanulták szétszedni és összerakni a repülőgépeket, apróbb javításokat végezni rajtuk, kezelni és karbantartani a repülőüzemet kiszolgáló berendezéseket , a csörlőaggregátort, a gépkocsikat.

Végre eljött az első tavaszi üzemnap, és ők – az oktatóval a hátuk mögött – beleülhettek a kétkormányos vitorlázógép első ülésébe. A gép a levegőbe emelkedett. Az ismeretlentől még kissé szorongó kezdőnövendékek túláradó örömmel fedezték fel: se tanulás, se munka nem sok azért, amit most átélnek. Repülni gyönyörű.

Gyönyörű, de még szebb lenne egyedül. Ahhoz viszont megint tanulás következik, A vitorlázó repülőgépet kormányozni, vezetni kell, sőt azt is tudni kell, merre vezessük, hol találjuk az emelőáramlatokat és hogyan maradjunk meg bennük. Mindez figyelem és sok-sok gyakorlat kérdése. A kezdőnövendékek gyakorláshoz láttak: megkezdődött a kiképzés.

Most itt állnak – vagy egy tucatnyian -, jobbra, a sor végén. A repülésvezető – üzemnaponként más-más oktató – beszél. Ő a “Legfőbb Úr” a repülőüzemen – és az övé a legnagyobb felelősség. Hóna alatt ott a repülésvezetői napló, már beírta a mai nap dátumát, az Egyesített Repülésirányítási Főközponttól, az EREF-től, vagy az MHSZ Repülőfőnökség diszpécserétől kapott üzemkezdési engedélyt, valamint azt az időpontot — kb. félórával napnyugta előtt — amikor be kell fejezni a repülést. Most kijelöli a szolgálatot, az ő nevüknek is szerepelnie kell a naplóban.

Az időmérőnek kezébe nyomja a füzetet, amelybe a startok és a leszállások időpontjai kerülnek majd. Egyelőre az üzemen részt vevők neveit rója bele egymás alá, vizsgafokozatok — a sorakozó sorrendje — szerint. A repülésvezető megnevezi a repülésügyeletest — az ő feladata a starthely rendjéről, a gördülékeny gépkiszolgálásról gondoskodni. Megmondja, ki lesz aznap a csörlőkezelő, ki a kötélvisszahúzó jármű sofőrje. Helyettest is kapnak. A telefonügyeletesi beosztás azt a célt szolgálja, hogy a repülőtér telefonja, melyen váratlan, fontos információk — időjárás rosszabbodás, repülési tilalom — érkezhetnek, sose maradjon felügyelet nélkül.

A korábban távozni szándékozók bejelentései és az esetleges aktuális közlések után a repülésvezető átadja a szót az oktatóknak. A kezdő-, a középfokú, majd a teljesítménycsoport oktatói sorra kijelölik a gépügyeleteseket, átadják nekik a gépnaplókat. A mai napon az adott gépért ügyeletese felel, ő gondoskodik arról is, hogy este tisztán kerüljön a hangárba.

Ismét a repülésvezető szava hallatszik. „Az eligazítás után a kezdők és a középfokú csoport kiáll, a távrepülésre kijelölt teljesítménypilóták felkészülnek. Az eligazítással végeztem!” A sorok felbomlanak, kezdődik a vitorlázórepülő-üzemnap.

A kiállás előkészítése

A következő negyedórában a hangár és környéke felbolydult méhkasra emlékeztet. Látszólag összevissza futkos mindenki. Valójában azonban még a kezdők is pontosan tudják, mi a dolguk. A repülésvezető-karmester elhangzott utasításai, no meg a gyakorlat mindenkinek kijelöli a helyét. Maga a “karmester” nem is látható. Az irodában beszéli meg a napi tervet az oktatókkal. Az időjárás jónak ígérkezik. Kik következnek távrepülésre, milyen feladatokkal? Kiválasztják a számba jöhető — számokkal jelölt — standard-útvonalakat, és a repülésvezető telefonon bejelenti az útvonaligénylést az MHSZ Repülőfőnökség diszpécserének. Ahhoz, hogy igényét figyelembe vegyék, 9 óráig kell bejelentését megtennie. Idő kell hozzá, hogy a sportrepülés kívánságait egyeztessék az ország légterében folyó egyéb repülési tevékenységgel. A vitorlázórepülők érdeke viszont, hogy az engedélyt mielőbb megkapják, hiszen a számukra kihasználható, az időjárás megszabta napszak viszonylag rövid — félórával későbbi indulás eleve meghiúsíthatja a reményt a távrepülés sikeres befejezésére.

Mialatt a repülésvezető a repülés lehetőségét tisztázza, a növendékek széttolják a hangárajtó vaslemezeit. Sorban gördítik ki a tömzsibb-karcsúbb szárnyú fa-, alumínium és műanyag madarakat a hangár mélyéből. Egy valaki megfogja a gép szárnyvégét — csak az egyiket, így tudja a gép mozgását irányítani — és azonnal ráragad a “szárnyvég” elnevezés. A többiek, kezüket a szárny elülső élére (a belépőéire), a törzsre, vagy a vízszintes, illetve a függőleges vezérsíkra (a kormánylapoknak a repülési irány szerint elülső, fix felületeire) helyezve tolják a gépet. Sohasem a kilépőélen (a szárny, illetve a kormánylapok hátsó élein)!

A már szikrázó napfényben a gépek szárnyvégre dőlve várják a hangármestert, aki minden üzemnap kezdetén minden repülőgépet átvizsgál, a gépügyeletessel együtt. A vizsgálat kedvező eredményét a gépnaplóban aláírásukkal bizonyítják: a hangármester átadja, a gépügyeletes átveszi a gépet, s a gépnapló a kabin zsebébe kerül. Elvben immár felszállhatna a madár. Van azonban még egy-két hiányossága. Ejtőernyőnek, magasságíró készüléknek (népszerűen barográfnak), a fedélzeti rádióhoz az éjszaka feltöltött telepeknek kell még belekerülniük. Hordja is már a gépügyeletes. Ha pedig távrepülésre induló teljesítménygépről van szó, a szárnyában levő tartályokat vízzel kell feltölteni. Odatolják hát a vízcsapból kígyózó gumitömlőre várakozó gépek sorába.

Mindez nem kevés munka, segít is mindenki a gépügyeleteseknek. Egy másik, kis csoportot kivéve. Néhányan ugyanis — mindjárt az eligazítás után, élükön az aznapi csörlőkezelővel — a garázsba sietnek, a csörlőaggregátorhoz. Ez a szerkezet húzza majd fel a vitorlázógépeket a levegőbe, két, 800— 1000 méteres acélsodronykötél segítségével. Ott pihennek a kötelek két dobra csévélve az aggregátor oldalán, köztük a 100—160 lóerős motor. A szerkezet kerekeken gördül. Ki kell húzni a szabadba, felakasztani a gépkocsi mögé. Ha a csörlőkezelő gondoskodott üzemanyagról, hűtővízről, az aznapi sofőr máris vontathatja ki az aggregátort a repülőtér szélére. Arra, ahonnan a szél fúj — vagy várhatóan fújni fog — , hogy onnan húzhassa fel a légbe a vitorlázógépeket a már Leonardo da Vinci által is felismert törvény szerint: széllel szemben.

Közben a hangárnál a repülésügyeletes sem tétlenkedett. Segítőivel összeszedték a startfelszerelést, felrakták arra a gépkocsira, amelynek a repülések ideje alatt majd állandóan a starthelyen kell tartózkodnia: segélykocsi a hivatalos neve. Most egyben vontatófeladatot is lát el: kigördül az üzemkész gépek elé, s az orrukba akasztott kenderkötélnél fogva — miután a vitorlázógépek külső szárnyvégét egy-egy növendék megragadta — kettesével elindul velük a starthely felé. Megkezdődik a kiállás.

A starthelyen

A kiállást már ismét a repülésvezető irányítja, ő jelöli ki — a szélirányt, a repülőtér talajának és növényzetének állapotát, a környező terepakadályokat (hegyek, dombok, épületek, magas fák, oszlopok) figyelembe véve — , honnan indulhatnak a vitorlázógépek. Itt lesz a starthely. Az autóról lekerül a repülésvezetői asztál. Ketten osztoznak rajta az időmérővel — ők végzik az adminisztrációt, nekik kell írogatniuk. Az időmérőnek a repült időket, a repülésvezetőnek a repülési naplóba óránként az időjárási helyzetet, de minden egyéb rendkívüli eseményt: távrepülő vitorlázógépek, vontató- vagy “vendég” motorosgépek indulását, érkezését, az ezzel kapcsolatos bejelentések, engedélyek időpontját, tudomásulvételüket, a repült vizsgákat, nagyobb teljesítményeket, rekordokat — és persze időnként a fegyelmezetlenségeket. Az üzemnap életének eseményeit.

A repülésvezetői asztal “tabu”. Mögötte néhány méterrel letűzött négy kis piros zászló jelzi a többiek helyét, az ú.n. „vörös négyszöget”. Végében lehet lerakni a személyes holmit, a még használatba nem vett ejtőernyőket és — jobb félni mint megijedni — a hordágyat. Amelyre leülni — érthetően — tilos!

Tilos akárkinek leülni a repvezasztal (ahogyan röviden, „népiesen” nevezik) és a vörös négyszög közötti figyelőpadra is: az az egyes gépekre soron következő pilóták helye. Ezen a padon ülve figyelik társuk repülését — részben azért, mert okulhatnak belőle, részben biztonsági okokból. A figyelő kötelessége ugyanis végigkísérni társa csőrlését és megállapítani, hogy valóban leoldotta-e a csörlőkötelet. Mivel a gépen rajta maradt kötél nagyon súlyos balesetre vezethet, ugyanezt figyelnie kell a gépek startra készségét mutató zászlójelzőnek is, hangosan be kell mondania a repülésvezetőnek: „Leoldott!”

A starthely berendezésének fontos kelléke a leszállójel. Helyét a repülésvezető jelöli ki vagy változtatja meg (pl. szélirányfordulás miatt). A leszállójel feladata több síkú. A két, illetve három 1 méter széles, 6 m hosszú fehér vászoncsík (nem magyarosan, de általánosan: plahé) T-betű formában kifektetve azt jelenti a levegőben levő gép pilótájának: ide veszély nélkül leszállhatsz, jó a terep, nincs akadály. Kirakhatók belőle más betűk, római számok is, az egyes gépek — másmás — leszállójelei. Ilyenkor a „plahé” paranccsá válik: haladéktalanul szállj le! Ha a T-betű felső szárát megduplázzuk, általános leszállási parancsot raktunk ki, amely minden gépnek szól. Vitorlázóüzemben ritkán használt, de ismerni kell a + alakú jelet is, amely tilalmat mutat: leszállni tilos! Noha egy vitorlázógépnek, ha elfogyott az emelése, ugyan meg nem lehet tiltani, hogy leszálljon, előfordulhat olyan helyzet, hogy ha — pl. aggregátorhiba miatt — nincs mód több startra, az éppen levegőben tartózkodó gépek a megbeszéltnél tovább fönn maradhatnak.

Berendezték a starthelyet, kezdődhet az üzem. A két első vitorlázógép a repvezasztal magasságában, attól kb. fél fesztávnyira egymás mellett starton áll, előttük lapulnak a fűben az aggregátortól kihúzott csörlőkötelek. Mielőtt azonban beülnének az első pilóták, emeljünk ki újra egy fontos szolgálatot: a repülésügyeletesét. A starthelyen is a repülésvezető — a “repvez” — az első ember, a “repügy” pedig a repvez jobbkeze. Egyenrangú, mégis másodrendű feladata, hogy a startoló, leszálló gépeket gyorsan és pontosan szolgálják ki, mindenre legyen elég ember, gépmozgatás, „totojázás” miatt ne késsenek a startok. Elsőrendűen fontos szerepe a „repügynek” a biztonság szem előtt tartása. Súlyos balesetveszélyt jelenthet, ha a leszálló gép pályáján ember, állat vagy jármű bukkan fel. Még súlyosabb — és sajnos, gyakoribb — helyzetet állít elő az, aki nem veszi észre vagy figyelmen kívül hagyja, hogy a starton álló gépbe már beakasztották a csörlőkötelet, és a gép előtt akar átfutni, vagy „belézeng” eléje. A „lézengők” koponyatörése csak az egyik veszély. Még nagyobb a baj, ha az éppen emelkedni kezdő gép — mivel az aggregátorkezelő is figyel, meglátja a befutó sziluettet és ösztönösen lekapja a gázt — a húzóerő megszűnte miatt elveszti a sebességét és letottyan vagy orra áll.

Soha ne jussunk le- vagy felszálló gép elébe, hogy hosszú életűek legyünk a repülőtéren. Ne vegye zokon senki a „repügy”-től, ha ilyenkor illetlen hangerőre ragadtatja magát. Ne feledjük, elsősorban ő felel ezért. De mindenkinek figyelnie kell önmagára és társaira is!

Kezdőnövendék a reptéren – Startra készülj!

Vitorlázó pilóták vizsgái, jelvényei

By , 2011. November 14 10:22

A” vizsga

Feladat:
Első egyedül repülés, kb. 30 méteres magasságból egyenes vonalú siklás, szabályos földet érés.
Az 1960-as évek közepén ezt a vizsgatípust megszüntették.

„B” vizsga

Feladat:
Öt magas startból szabályosan végrehajtott iskolakör (természetesen egyedül repüléssel), szabályos földet éréssel.

.

C” vizsga

Feladat:
Egyetlen egy magas startból legalább tíz perces időtartamú termikelés (körözés az emelkedő légáramlatban), majd szabályos leszállás.

Continue reading 'Vitorlázó pilóták vizsgái, jelvényei'»

HK Spitfire EP/0.25 48″

By , 2011. October 24 10:17

Ismét csomagot kaptunk Kínából.
Az első-, második világháborús harci repülőgépeknek egészen különleges, egyedülálló hangulatuk és repülési karakterisztikájuk van. Hacsak nem motorizáljuk túl őket, általában csodaszép íveket, figurákat repülhetünk velük, melyekhez elengedhetetlen a repülés és a repülőgép alapvető képességeinek ismerete. Ezek nem 3D gépezetek, nem végezhetünk velük függeszkedést, végtelen késrepülést stb. Óhatatlanul figyelembe kell venni a fizika szabályait és a konkrét géptípus jellemzőit.
A HK honlapját böngészve észrevettem, hogy megjelent náluk egy balsa építésű gyönyörűen fóliázott Spitfire 1234mm fesztávval mindenképpen versenyképes áron. Kis fórumozás után gyorsan meggyőztem magam, hogy ezt ne hagyjam ki!

Spitfire mk IX

“A Supermarine Spitfire, a repülés történetének egyik legnagyobb legendája nem sokkal a Hurricane után született meg, és első repülését 1936. március 5-én hajtotta végre. A repülőgépet az a Reginald Mitchell alkotta meg, akit világszerte a leggyorsabb gépek- köztük több Schneider-kupa-győztes- tervezőjeként ismertek. Mitchell 1931-ben kezdett el dolgozni egy vadászgépen, a Supermarine Type 224-en, de valószínűleg alábecsülte az igények összetettségét, ezért terve működésképtelennek bizonyult. Az angol konstruktőr ezután úgy döntött, hogy lerövidíti a fesztávot és a géptörzs hosszát, valamint bevonható futóművet alkalmaz. Az így létrejött Type 300 emelkedési sebessége még ekkor sem volt kielégítő, és a problémára csak 1934-ben érkezett megoldás, amikor a Supermarine a Rolls-Royce-szal kötött megállapodást az új típus hajtóművére, a Merlinre, amellyel a Spitfire néven ismertté vált Type 300-at felszerelték. A gép első repülése után a berepülőpilóta, Joseph Summers állítólag így kiáltott fel: “Ne nyúljanak semmihez!
Ez a gép volt a Királyi Légierő (RAF) első teljes egészében fémből épített, feszített héjszerkezetű vadászrepülőgépe. 1936. március 5.-én szállt fel első alkalommal, az új Merlin C motor mintegy 560 km/h-s végsebességet biztosított a gépnek. Az Mk.I. változat 1938-ban debütált, s a háború kitörésekor már kilenc század repült ezzel a típussal. 1940-ben jelent meg az Mk.II. 1175 lóerős Merlin XII hajtóművel. Az angliai légicsata idején ismerte meg igazán a világ ezeket a gépeket. Sikerességére jellemző, hogy a csatorna felett egyre több veszteséget elkönyvelő Luftwaffe pilóták a fáma szerint Göringtől maguknak is Spitfire gépeket kértek elkeseredésükben. A híres Mk.V.-ös 1941 tavaszán jelent meg. A gépet összesen 47 (!) féle változatban, többek között anyahajó-támaszpontú (Seafire) variációban építették. A XIV. változat emelkedőképessége az új Griffon motorral a korabeli vadászgépek átlagának csaknem kétszerese volt (1400 m/perc) és végsebessége elérte a 720 km/h-t. Ezen altípus képesnek bizonyult még a csodaszámba menő Me-262-es sugárhajtású német vadászok ill. a V-1 rakétabombák leküzdésére is. “

A gép mintázata egy MK IX-es verziót sejtet, inváziós csíkozással és sárga belépőélekkel. A fólia szépen kidolgozott, jól látszik minden illesztési vonal, csavar stb. Összességében színes, izgalmas, impozáns összhatást kelt.

HK Spitfire 48

A dobozt felnyitva a HK-ra jellemző csomagolásban találhatjuk a szorosan elrendezett és egyenként fóliázott alkatrészeket jó-pár liter kínai levegővel megtöltött zacskóval kipárnázva. A készlet tartalmazza a törzset, a szárnyat egyben!, a farokszárnyakat és vezérsíkokat, üvegszálas orrburkolatot, a kabintetőt, egy elektromos motortartót, a rudazatot, behúzható, alumínium! futószár készletet, kerekeket, műanyag futóműgondolákat, a futószárak takarólemezeit, farokfutót és az összeállítási útmutatót. Sajnos a verzióra jellemző hűtőrendszer alsó légbeömlőinek helyét csak a fólia festése jelzi a szárny alján, ezeket házilag kell elkészítenünk. A kithez nem jár orrkúp és aki a scale irányvonalat szeretné követni, annak bizony az antennákat, gépágyúkat stb. mind magának kell elkészíteni. Ez persze remek lehetőség eltölteni pár plusz órát a “műhelyben” és élvezni az építés és alkatrészgyártás örömeit.

Mivel az orrburkolatot sima szürkére fújták (amúgy hibátlan felületet képezve), és a kabintető “fém” részei sincsenek befestve, ezért első lépésként egy flakon matt zöld festéket vettem, hogy az orr egyszínűségét megtörjem a spitekre jellemző folttal, és a kokpit szélvédőlének rácsozatát is lefújjam. Matt festéket, mert az egész gép felülete matt. Ízlések és pofonok, de egyelőre nekem tetszik a matt fólia. Az orrburkolaton vékony fekete filccel húztam be a panelek illesztési vonalait és a csavarimitációkat is megrajzoltam. A jobb szellőzés és szebb látvány érdekében a kipufogócsonkok hátulját kifúrtam és félkörívesre martam. Mivel az orrkúp el fogja takarni csaknem az egész elülső nyílást a burkolaton még vágtam két kis vese formájú lyukat, hogy a megfelelő szellőzést biztosítsam. Utolsó simításként újra festeni fogom a gépet, de ekkor csak a korom és kopások imitációját végzem szárazecseteléssel és vízfestékkel.

Több fórumon láttam, hogy a motortartó konzolt jégkrémpálcikával, erősítették meg. Már-már azt hittem ez valamiféle általános megoldás lehet ámerikában, mindenkinél kilószámra áll rendelkezésre a pálcika. Mi nem eszünk annyi jégkrémet ezért a konzolt az élein, a ragasztási felületek mentén üvegszálas hálóval erősítettem meg. A szerkezet amúgy elég masszív, a megerősítés inkább csak a nyugalomérzetem miatt szükséges. Véleményem szerint nem szabad túlzásokba esni. Egy esetleges “orra történő leszállásnál” jobb ha a konzol nyeli el az energiát, mintha a tűzfalat és a belső szerelvényeket tolja végig a géptörzsben.

HK Spitfire 48 retcract mod  A gép borítása  hibátlan, az átlagos “kínainál” jobb minőségű, vastag, kevésbé zsugorodó scale fólia. Az alkatrészek beépítését a főfutókkal kezdtem. A készlet masszív fémházas behúzható futóműszettet tartalmaz, 4mm átmérőjű szárakkal. Masszív szerkezet. A szárny borítása alatt kitapintható a kerekek és a beépítendő szerkezet pontos helye, a fólia megbontása egyszerű volt. Belül igazi meglepetés fogadott.  A szárnyat 1mm-es balsalemezzel borították és a behúzószerkezetet igen jól megerősített rétegelt lemez talpazatba kell beépíteni. Reményeim szerint szépen ellenáll majd az óbudai füves leszállópálya göröngyös akadályainak és a kezdeti gyakorlatlan leszállásaimnak.

A mellékelt 45mm-es kemény szivacskerekeket a fent említett okok miatt 60mm-esre cserélem. Ez a maximális méret, ami elfér a szárnyban a bordák módosítása nélkül. Természetesen a műanyag gondolákat sem használtam fel. Az eredeti helyett (gyerekteás) papírdobozt ragasztottam a 65mm-esre tágított lukakba. Ennek felülete alumíniumfóliával borított és pontosan a kívánt átmérőjű, valamint könnyen vágható így a szárny belső felületéhez való szabás nem okozott nehézséget. Balsa helyett próbáltam ki ezt az instant(teás) megoldást és egyelőre bevált. A gondolák belsejébe nem készítettem el a két benyúló bordát, inkább egy fotóval helyettesítettem az eredeti kerékaknáról.

HK Spitfire 48 retrack servo A főfutók behúzásáról egy darab fém fogaskerekes 13 grammos szervó gondoskodik. Mivel a tolórudak bekötése elég magasra került és nem akartam változtatni a gyári beépítő kereten a szárny borításából vágtam ki egy-egy félkört, hogy a szerkezet elférjen. A középre helyezett szervó alatt fut a szárnytartó vaskos rétegelt lemez félbordája is, ami ugyancsak nehezíti a motor besüllyesztését. Természetesen egy lapos (drága) kerékszervó megoldotta volna a problémát, de semmilyen hátrányát nem látom a magasabb szerkezetnek.

HK Spitfire 48 gear cover Az én gépemben a futószárak beljebb kerültek a szárny síkjától ezért a takarólemezekhez mellékelt gyári tartókat nem tudtam használni. A szükséges kb. 1,2 millimétert ezüstszínű ragasztószalaggal pótoltam úgy, hogy azt a szárakra tekerve valódi teleszkóp benyomását kelti. A fedlapokat felragasztás előtt lefestettem a szárny mintájának megfelelően fekete-fehér csíkosra. A kerekek felőli széleit óvatosan melegítve kissé behajtogattam, hogy a lehető legkevésbé álljanak el a felülettől és .

A csűrőket vezérlő szervók elhelyezése kis fejtörést okozott. Első elhatározásom szerint fektetve, egy fedőlap alá építettem volna be őket, de  a fólia megbontása után a hely kevésnek bizonyult a szervók magasságához a két borda között. Nagy változtatást itt sem szerettem volna végrehajtani, így a bordák a helyükön maradtak és inkább az eredeti felfogató pontokat süllyesztettem beljebb kb 3mm-el, hogy minimálisra csökkentsem a motorokból kiálló részt. Az eredeti keretet kivágva egy másikat ragasztottam alájuk. Így a beszerelt szervók még elég “magasan” maradtak ahhoz, hogy a rögzítőszemeket befelé, a szárny irányába fordítva csavarozzam fel, ezzel nem növelve tovább a szerelvény magasságát. Külön örömet jelentett, hogy gondoltak a szervók bevezetékezésére.  A nyílások alatt egy-egy cérnát találtam beragasztva, így a drótok behúzása nem okozott nehézséget a gyárilag borított szárnyban.

HK Spitfire 48 final servo place mod  A farokvezérsíkok motorjait nem a gyári keretbe helyeztem el, mert abban a szervók elfoglalták volna szinte az egész pilótafülke belsejét. Igaz ezt felülről lefóliázták, de szerettem volna mindenképp pilótát ültetni a gépbe, ezért már előre gondolva helyet kellett biztosítani neki, így a két szervót az eredeti keret mögé építettem be. A figura szintén a HK kínálatából HK Spitfire cockpit mod 1  érkezett. Eredetileg Mig-15-ös hajózóként szerepelt, de némi átalakítás után nagyon részletgazdag, igazán szép pilóta lesz. Igazából a spifire pilóták által jellemzően használt mentőmellényét és a hátranyúló hevedereket kellett pótolni és majdnem teljesen autentikus legénysége lett a modellnek. A műszerfalat nyomtatott matricával helyettesítettem, viszont a pilótafülke elülső keresztlécét és a gyári félköríves borítást  kivágtam, mert az eredetin a perem alatt szinte derékszögben áll a HK Spitfire cockpit mod 4  műszerfal konzolja. Ezt balsalemezből készítettem el majd erre került a műszerfal grafika. A pilótafülkében végső díszítésként még tervezem elkészíteni a nagyobb oldalsó kezelőszerveket, mint a gázkar és az ívelők, futómű karjai valamint a célzókészüléket a műszerfal tetejére. A gép nem scale modellnek épül, de ezek az apróságok azért sokat javítanak a látványon.

A törzsben még két apró átalakítást végeztem, az akkumulátor tartóját erősítettem meg két oldaján egy-egy fenyőléccel, valamint a tűzfal alsó részén fúrtam egy plusz lyukat, hogy a géptörzs szellőzése hatékonyabb legyen. A kivezető, szívó nyílást a farokrészen, vagy a szárny alatt tervezem.

Az akkumulátor takarója alatt bőséges a hely. A 2200mAh Li-po mellé elfér a vevő, a szervók drótjait pedig a alatta a géptest falához rögzítve vezettem el. A 3536-os motor tengelyét úgy állítottam be, hogy az orrburkolat és az orrkúp között körülbelül 2-3mm hézag maradjon. A szellőzésről előbb már gondoskodtam, itt az esztétika volt a fő cél. AZ orrburkolatot a légcsavar tárcsájához pozicionálva csavaroztam a helyére, hogy pontosan illeszkedjen a 2″-os fehér kúp.

Egy próbaakku behelyezése után következett a “puding (első) első próbája”. Vajon a módosítások mennyiben befolyásolták a súlypont helyzetét?! A legtöbb fórumon azt olvastam, hogy az ideális súlypont 7,5cm-el a belépőél mögött van. Az enyém behúzott futókkal 7,8-cm. Közel van a javasolthoz és a gyári ajánlottnál (9,5cm) jóval előrébb. A berepülésen kiderül…

HK Spitfire finaly assembled   HK Spitfire finaly assembled HK Spitfire finaly assembled

Ahogy ígértem írom is a tapasztalataimat az első repüléssel kapcsolatban.
Legelőször a földön taxizgattam pár kört, mert sok helyen olvastam, hogy hajlamos az orra bukásra köszönhetően a (helyes) súlypontnak és az ezzel közel megegyező futómű bekötésnek. -Alá tudom támasztani- igaz a légcsavar nem ért földet, de magamra húzott magasságival is látszott, hogy a farkfutó éppen csak simogatja a talajt, ahogy a gép gurult a göröngyös felszínen. A függőleges vezérsík viszont bőségesen ellátta a feladatát, szépen fordította a gépet.
Elsőre egy 11×5,5 APC E légcsavarral szereltem fel. Földön maximális gáznál 39A-t vett fel tehát a levegőben bőven lesz tartalék a 60A-s szabályzón.
3 cellával 1/3 gázon megindul a földön. Először nem használtam gázgörbét, hogy ezeket a nyers értékeket le tudjam írni.
Kicsit feltámadt a szél a “gödörben”. Tudtam, hogy a finom trimmelést nem fogom tudni befejezni, de már látni szerettem volna a levegőben. Kb É-i szélben indultam, ami a pályának megfelelően jó háromnegyedes szél. Rövid nekifutás után (nem akart lent maradni szépen kifutni:) ) a földről elemelkedve rögtön megmutatta mennyire szeret szélbe állni, így nem is ellenkeztem vele és egyébként is szélbe állva emelkedtem volna. Talán az emelkedés nem is írja le jól mit művel. Úgy ment felfelé, mint a rakéta. Úgy érzem, talán a szárny és a stabilizátorok állásszögét nem találták el megfelelően. Sajnos még nem tudtam mással egyeztetni, de egyértelműen felfelé húz a gép vízszintesre állított vezérsíkkal. Nem gondolom, hogy a motor állásszöggel lenne gond, mert vitorlázásnál is ugyanez a jelenség és farnehéz sem lehet, mert nem tapasztaltam “bugdácsolást”. Alapos lefele trimmel már gyönyörűen repül egyenesen. Sőt, borzasztóan stabil. Ha a a szél nem dobálta volna ide oda néha, akkor olyan lenne, mintha madzagon húznák.
A futók behúzása után szinte nem is tapasztaltam eltérést a viselkedésében. Mivel a precíz beállítást az időjárás nem tette lehetővé igyekeztem kitapasztalni, hogy viselkedik a fordulókban, bukfencben, orsóban. Nyilván elfogult vagyok, de csodaszép látvány, ahogy a spit kanyarodik, szép nagy íveket ír le. Azért kipróbáltam a szűkebb fordulókat is nagyobb sebességen, de ezekből sem esett ki. -Hatalmas lapát szárnyai vannak jó profillal- nehezen esik át lassú sebességnél is. Motor nélkül is úgy repül, mint ami le sem akar jönni az égből. Aki ismeri az óbudai pályát, annak szemléletesebb, hogy az Y elágazástól majdnem a rét közepén álló fáig siklott, miközben nem éreztem, hogy korrigálnom kellene a magasságon. (kár, hogy pontosan nem tudtam sülyedést mérni, legközelebb talán lesz lehetőségem egy loggert is megreptetni fromi kolléga jóvoltából:) ).
A leszállásnál bele is futottam megint ebbe a tulajdonságába. Pontosabban inkább ő futott ki a pályáról alaposan, de bevallom, nem mertem lejjebb engedni elsőre. Így miután elszáguldott előttem és eléggé lelassult szélbefordulás után messze szálltam le. -naná, hogy egy gödörbe és megrepesztettem a jobb futó alatti fát-. De azt a hibát gyorsan javítottam, megtanulni a kijelölt helyre leszállni hosszabb lesz..

Motor- és hajtásvezérlés alapelvei.

comments Comments Off on Motor- és hajtásvezérlés alapelvei.
By , 2011. September 19 18:23

Villamos hajtásról, mozgásvezérlésről, pozicionálásról, és alkalmazási területekről általánosan.

Legyen szó hobbiról, háztartási vagy ipari alkalmazásról, mindenhol találkozunk villamos hajtással. Legyen ez játékautó, turmixgép, ablaktörlő vagy nagy precizitású marógép a lényeg ugyanaz: elektromos energiát alakítunk át valamilyen mozgási energiává.  Attól függően, hogy ez a mozgás mennyire pontos, reprodukálható illetve mekkora teljesítményűnek kell lennie, más és más megoldások születnek. Néha végtelenül bonyolultaknak tűnhetnek és manapság nem ritka, hogy ezeknek a folyamatoknak a vezérlését speciális számítógépek végzik (hiszen ezért lettek kifejlesztve, hogy unhatatlanul ugyanazzal a pontossággal újra és újra végezzék el a rájuk bízott munkát).

Vázlatos motorvezérlés

De nézzük csak, milyen elemekből áll össze egy ilyen vezérlés. A képen egy mozgásvezérlő egyszerűsített vázlata látható, melyben a mechanizmus (Me) a meghajtott eszköz (tengely, kar, kerék vagy egy bonyolultabb rendszer), Mo – a nyomatékot szolgáltató motor, E – végfok vagy más szóval erősítő, mely a vezérlő (Ve, lehet előre programozott v. programozható) által megküldött parancs alapján (gyorsít, állandó sebességgel forog, lassít, helyben tart, áll) a motor fizikai tulajdonságainak megfelelően elektromos jelet generál (lehet egyenáram, váltó áram; szinusz, kocka, fűrész vagy egyéb egy vagy több fázisú jel), S – érzékelő (mérő rendszer), mely visszacsatolást biztosít a vezérlőnek, erősítőnek a pillanatnyi helyzetről (sebesség, pozíció és más jellemzők) ezáltal biztosítva a rendszer helyes és optimális működését.  A Táp -egység biztosítja az egész rendszer energiáját, megfelelő feszültséget és kellő mennyiségű áramot szolgáltatva a rendszer elemeinek.  Mivel a gépeket általában emberek is kezelik, így egy kezelőfelület, idegen szóval, Human-Interface (HI) is helyet kap a rendszerűnkben. Ezen keresztül közöljük, hogy milyen műveleteket szeretnénk elvégezni. Ez a művelet is lehet nagyon egyszerű – egy kar elmozdítása, egy zár nyitása vagy egy egész  komplex program, melynek eredménye egy kész termék, becsomagolva, szállítási okmányokkal ellátva. A határ a csillagos ég, de térjünk vissza az elemi részekhez -motorokhoz és mozgásvezérlőkhöz.

Villamos hajtások terén igen széles és folyton bővülő választékkal rendelkezünk (folynak kutatások olyan mozgató eszközök fejlesztésében, melyek az izomműködés elvét használnák fel elektromos-mechanikus energia átalakításában). Ezekből az alkalmazásnak leginkább megfelelő technológiájú eszközöket célszerű választani. Minden motor-technológiának megvannak a határai, gyenge pontja(i) és sajátos hajtást igényel(het).

Továbbiakban egy rövid összefoglalást szeretnék adni arról, hogy a fent említett motortechnológiák milyen értékeken belül alkalmazhatók és milyen tulajdonságokkal vértezték fel ezeket. Mivel a hobbi-élet Magyarországon magas százalékban árérzékeny, megpróbálom ennek megfelelő sorrendbe rakni ezeket, figyelembe véve a karbantartási és a vezérlési kiadásokat.

Minimumlista kezdőknek

By , 2011. September 19 07:17

PaperStartBox1 Első lépésként mindig egy előre kivágott alkatrészekből álló építődobozt (kit) ajánlok mindenkinek. Ezzel gyorsabban haladunk, és általánosabb kérdésekre koncentrálhatunk egyenlőre. Egy ilyen doboz általában tartalmazza a szabott anyagot, tolórudakat, néha ragasztót és talán pár kelléket.

Ha még mindig nem köteleztük el magunkat teljesen, de belekóstolnánk a gépépítésébe, csak a legszükségesebbeket szerezzük be; a következőket hagyjuk ki egyenlőre: bevonó fólia, motor, üzemanyagtartály, rádióelektronika, kiegészítő kellékek (motortartóra azonban szükségünk lesz tűzfal kialakításánál). Ezen kellékek nélkül meg lehet építeni a modellünket és ráadásul elég sokba is kerülnek, de több évre szólnak, nem érdemes spórolni rajtuk, inkább minőségre kell törekedni.

Ha már végleg eldöntöttük, hogy ezen ősi hobbinak hódolunk, érdemes a következő listát szem előtt tartani, mert ezek végső soron meghatározzák a modellünk végső konstrukcióját. Lényegében lényegtelen, hogy nagyobb vagy kisebb gépet építünk, a lista marad, csak az alkotórészek paraméterei változnak. Érdemes egy 1-1.5m fesztávú gépben gondolkozni a stabilitása miatt (természetesen más tényezők is befolyásolják, nem csak a méret és tömeg). Lássuk, mire lesz szükségünk.

Motor – .40cu, azaz 6.5 cm³ kétütemű motornak megfelelő belsőégésű vagy villanymotor (~0.8LE, 600W);
Motortartó – öntött alumínium vagy műanyag, melynek rögzítéséhez szükség lesz csavarokra és füles anyákra;
Izzítógyertyák – motornak megfelelően;
Izzító – biztosítja a izzó gyertyának a megfelelő áramot, ezáltal berobbantva az üzemanyag-keveréket a henger munkaterében;
Üzemanyagtartály – motor fogyasztásának megfelelően, körülbelül 20 percnyi repülésre elegendő üzemanyag férjen bele (~150-200ml). Általában ennyi idő után, a pilótának is kell egy kis pihenő, illetve, ha közösen használjuk a légteret idő időnk elteltével illik átadni más pilótának a légteret;
Gumiszalagok;
Kerék garnitúra– 50-80 mm átmérőjű;
Futó szárak – általában 3-4mm acélhuzal, vagy alumínium – ezek tartják majd a kerekeket;
Szervók – ezek irányítják a repülő vezérsíkjait;
Távirányító – legalább 4 csatornás, de ajánlott 6; ha vitorlázó-repülni is akarunk, akkor 8 csatornás ajánlott exponenciális válaszgörbével;
Vevő – távirányítónak megfelelő egység, mely fogadja a jeleket és ennek megfelelően irányítja a szervókat;
Vevőakkumulátor – 5-6 V feszültségű, 800-2000 mAh teljesítményű akkumulátorcsomag, mely elég energiát biztosít a vevő egység és a szervók számára;
Tolórudak – lehetőleg acélbovden legyen nejlon házzal; kisebb gépeknél szén vagy üvegszál rúd is lehet. Ezek adják át az erőt a szervótol a kormányemelőkön keresztül a vezérsíkoknak;
Kormányemelők – ezekbe rögzítjük a tolórudakat és belefúrjuk, ragasszuk a vezérsíkokba;
Légcsavar – függ a motortól és a gép sebességétől;
Habszivacs – ebbe csomagoljuk a vevőt és az üzemanyag tartályt vibrációcsökkentés céljából;
Üzemanyag – ha reptetni akarjuk a modellt, szükségünk lesz 18-20% olajtartalmú (tiszta ricinusolaj vagy ricinus és szintetikus olajkeverék 50-50%) metanol üzemanyagra és egy kis (0-15%) nitro-metán doppingnak;
Üzemanyag-vezeték – általában 2-3mm belső átmérőjű szilikoncső. Ezekkel kötjük össze az üzemanyagtartályt a motorral és a kipufogóval. A túlnyomás biztosítja a folytonos üzemanyag-utánpótlást bonyolult figurák kivitelezésénél;
Üzemanyag-ballon vagy pumpa – a gép töltését segíti;
Bevonófólia – műanyagfólia, mely hő hatására hozzátapad a gépfelületéhez, majd magasabb hőmérsékletnél elkezd zsugorodni, így erősítve a szerkezetet;
Fóliavasaló textil huzattal – melegíti a fóliát és kiteríti a felületen;
Startpanel – kell valami a mezőn, ami ellátja a kiszolgáló elektronikát: üzemanyagpumpa, starter, izzító;
Starter – 1000-2000 percenkénti fordulatra képes motor gumírozott adapterrel, üzemi fordulatszámra viszi fel a motor fordulatszámát, megvédi a modellező ujjait;

Abban az esetben, ha csak a keretet akarjuk megépíteni, akkor ezekre nincs szükség, de repüléshez nélkülözhetetlenek. Elektromos meghajtású gép esetén kicsit más a kép. Igazából, sok minden fölöslegessé válik, így nincs szükség üzemanyagra, tartályra, pumpára és vezetékekre, de szükség lesz:

LiPo akkumulátor – nagy teljesítményű akkumulátor, motor és fedélzeti elektronika táplálására. Néha az elektronikát NiCd elemekkel táplálják mert olcsó és nem igényel feszültségkorrigáló elektronikát;
BL motor – vagyis kefe nélküli motor – viszonylag olcsó, hosszú az élettartalma, jó a hatásfoka de viszonylag drága a vezérlő elektronika hozzá;
Motorszabályzó – magasan integrál áramkörrel vezérelt elektronika a motor megfelelő üzemeltetéséhez;
BEC – elektronikus stabilizátor, mely a vevő egység és a szervókat táplálja. Általában 2 méter alatti gépeknél a szabályzó BECjét használják (3-5 A);
Balanszer töltő – “intelligens” elemtöltő, mely a kényes LiPo akkumulátor töltését végzi, kiegyenlíti a cellák között fellépő feszültségeltéréseket;

Lényegében, ennyi kell, hogy egy gép levegőbe emelhető legyen. Természetesen, jó pilóta nélkül sokáig nem marad ott.
Kívánom ehhez mindenkinek kellemes időtöltést és sok sikeres landolást.

Tippek-trükkök

By , 2011. September 14 09:50

Ezen témán belül olyan megoldásokat gyűjtöttem, melyek csak többéves tapasztalat és interdiszciplináris tudás, több próbálkozás és hiba révén születnek. Nem én találtam fel ezeket, csak összegyűjtöttem és rendelkezésre bocsátom az idelátogatók számára egyszerű formában, hogy a kezdők is alkalmazni tudják. Egyes modellezők a bolti megoldások hívei és nem hajlandóak a kompromisszumra. Nem mondom, hogy ezek tökéletes megoldások, jobbak, vagy rosszabbak. Ezek alternatívák vagy tapasztalatok eredményei. Ki kell próbálni, és ha beválna, alkalmazni.

  1. Tipp: Használj szódabikarbónát hézagkitöltéshez illetve CA aktiválásához. Ez az ártatlan anyag igen nagy szolgálatot tehet modellépítésünk során. CA (ciánakrilát) pillanatragasztó – széles körben alkalmazott ragasztó; modellezésben is (2-octyl cyanoacrylate tartalmú ajánlott, mert kevésbé mérgező). Vékony rétegben gyorsan köt (polimerizálódik) víz ill. hidroxid-ion jelenlétében. Vastag rétegben vagy kötési idő lerövidítése érdekében gyorsítót (Accelerator vagy szódabikarbóna telített oldatát) használunk. Rés/hézagtömésnél dörzsöljük be a szódabikarbónát, utána CA ragasztót adjunk a felületre (így habanyagok ragasztására is alkalmas). Vegyük figyelembe, hogy a gyorsított polimerizáció érezhető hőkibocsátással jár. CA polimerek hő és nedvességtűrő képessége alacsony.
  2. Tipp: Tisztítsuk a vasaló talpát textíliával vegyszerek helyett. Előfordul, hogy fóliázás során egy kis fólia, ragasztó ráolvad, ráég a vasaló talpára. Bár alapvetően ilyen munkálatok során célszerű egy pamut “zoknit” húzni a vasalóra, így védve a vasalót a fóliától, és a fóliát a vasalótól. De ha mégis tisztítani kell, gyakran elég felfűteni a vasalót és egy pamutba burkolt falemezzel vagy egy szappannal le tudjuk kaparni a ráolvadt műanyagot. Makacsabb foltok esetén fémforgács dörzsi a segítőtársunk.
  3. Tipp: Üzemanyagálló festék epoxigyantából. Üzemanyagálló festékek általában igen drágák, epoxigyanta meg mindig akad, de elég sűrű. Ezen probléma kiküszöbölésére melegítsük fel a gyantát hőlégfúvóval, de inkább tegyük bele 5-10 percre forró vízbe. Ezután már használható motor- és üzemanyagtér festésére. Vegyük figyelembe azonban, hogy a hevítés során a gyanta kötési ideje körülbelül a felére csökken. Vagyis 30-60 perc vagy hosszabb kötésidejű gyanta ajánlott. Színezéshez keverhetünk bele egy kevés lézernyomtató tonert.
  4. Tipp: Csiszolókocka olcsón. Barkácsboltokban jó-pénzért lehet vásárolni csíptetős, szivacsos csiszoló szerszámokat. De kivitelezhető csupán csiszolópapír árából is. Ehhez szükségünk lesz kb. 15mm vastag farost vagy rétegelt lemez hulladékra, melyet lapszabászaton sok szeretettel és ingyen adnak, csak ne kelljen kerülgetni. Igény szerinti formákat és méreteket vágunk, és csiszolóvászonnal borítjuk egy vagy több oldalát (ne használjunk papír alapú vásznat) faragasztóval ragasztva és egyenes felülethez szorítva.
  5. Tipp: Fóliázás okosan. Fóliázás során mindig szoktam figyelni, mi fogy el idő előtt a fólia vagy az éles penge. Érdemes megkörnyékezni egy patikát és vásárolni egy-két cserélhető pengéjű szikét és egy csomag pengét hozzá, vagy hobbi boltban 11. számú hobbi pengét legalább 50 darabos kiszerelésben. Tompa penge használata gyűrődéshez és a bevonó fólia újabb adagjának vásárlásához vezethet. Tehát a korai penge csere kifizetődő.
    A fóliázás vagy távol az építő felülettől történjen (ami általában hab borítású és sérülhet a hőtől vagy pengétől), vagy takarjuk le kemény kartonnal, üveggel. Pengék élettartalmának meghosszabbítása érdekében használjunk patchwork vágólapot, mely 5-7 PVC rétegből áll, és a külső puha réteg önregeneráló tulajdonsággal is bír. Ezen a lapon körvágót is használhatunk. De a vasalót tartsuk távol tőle!
  6. Tipp: Denaturált szesz epoxigyanta ellen. Kifolyt, kicsöppent, fölösleges gyantát el tudjuk távolítani denaturált szesz segítségével. Lényegében nyomtalanul feloldja a még meg nem kötött gyantát. Óvatosan kell bánni vele, mert gyengítheti a ragasztandó felületek közti kötést. De ha munkafelületünk tisztításáról van szó, használjuk bátran. Kezünkről a ragasztót papírtörlővel, ruhadarabbal töröljük le, és  azután mossuk meg kezünket langyos szappanos vízzel.
  7. Tipp: Illesztések többszörös ellenőrzése. Kissé elcsépeltnek tűnhet, de a hibák halmozódnak, ezért törekedjünk a tökéletes illesztésre ragasztásnál. A majdnem jó végeredménye görbe, csavarodott törzs, szárny. Nincs kivétel kitek esetében sem. Nagyobb felületeknél is rakjuk ki a részeket a tervrajzra, bizonyosodjunk meg az illesztések jóságában és csak utána végezzük el a végső ragasztást (tervrajz és alkatrészek közé terítsünk Folpackot vagy más vékony átlátszó fóliát). Fő ragasztó mellett kis mennyiségű CA ragasztót is szoktak használni, hogy a ragasztandó részek véletlenül ne csusszannak szét.
  8. Tipp: Csavaranya beragasztása. Füles vagy körmös anya beragasztása elég gyakran bosszús véget ér, mert a ragasztó vagy a gyanta befolyt és megkötött az anya belsejébe, ezzel használhatatlanná téve azt. Ez könnyedén megelőzhető, ha a menetes részét kitöltjük vazelinnel vagy szilikon zsírral. Ezen anyagok megakadályozzák a ragasztó befolyását a menetbe és a fémhez való kötését ezért ügyeljünk, hogy az anya külsejére ne kerüljön zsír (szigetelő szalag, cellux használat általában nem hoz pozitív eredményt).
  9. Tipp: Használt küllő tökéletes alapanyaga lehet egy menetes szárnak, ezenkívül jó szolgálatot tehet vezérsíkok, futószárak kialakításánál is.
  10. Tipp: Festéket, ragasztót mértékkel. Nyilvánvalónak tűnhet, de a kevesebb néha több; ne pazaroljunk. A fölösleges ragasztó többletsúlyt jelent, amelynek eredménye a gép megnőtt tehetetlensége. RC modellek esetén meg kell küzdeni minden grammért. Ne hizlaljuk fölöslegesen a gépet. Ráadásul még csúnya látvány is.
  11. Tipp: Két egyforma elem készítése. Ha az instrukció szerint 2 egyforma rácsot kell készíteni, a másikat közvetlenül az első fölé építsük. Ezzel tudjuk biztosítani a tökéletes egyezést. Fedjük le az első elem illesztéseit ragasztószalaggal, zsírpapírral vagy Folpack fóliával a második elem összeragasztása előtt, megakadályozva ezzel a 2 elem közti kötés kialakulását (ne fedjük le az egész elemet, csak a ragasztási felületeket). Természetesen, mindezt csak sima, egyenes felületen kell elvégezni. Egyéb esetben egy csavarodott törzsünk lesz, és egy ilyen gépet lehetetlen kitrimmelni.
  12. Tipp: Domború ívek fóliázása ráncok nélkül. Első lépésben hevítsük fel a fóliát, de ne tegyük rá az ívre. Magasabb hőmérsékletnél a fólia nyújthatóvá válik, így könnyen igazítható az idomokhoz.
  13. Tipp: Biztonságos balsafa-hajlítás. Néha szükségünk lehet ívelt felületek kialakítására. Ilyenkor szokták melegíteni a fát, gőzölni (vizes textília és vasaló segítségével) de a legegyszerűbb, ha benedvesítjük a fát 4:1 arányban vízzel hígított denaturált szesszel (~20% alkohol). Spray formában könnyen tárolható és alkohol miatt gyorsan szárad.
  14. Tipp: Jaj, behorpadt a faelem. Ne is próbálkozz a csiszolással, ha nem csak kis karcról van szó. Ehelyett inkább egy nedves szalvétát, vagy textíliát használjunk, és egy forró vasalót. Beszivárgott nedvesség hő hatására tágul, és belülről javítja a horpadást. Több milliméteres horpadások esetén is működik a módszer, de minden esetben érdemes előtte kipróbálni egy kisebb fadarabon.
  15. Tipp: Nehezen hozzáférhető elemek csiszolása. Ha netán olyan helyen kell csiszolni egy elemet, melynek közvetlen közelébe egy másik helyezkedik el, a csiszolástól védendő felületet egy öntapadó szalaggal védjük. Figyeljünk oda, hogy a szalagot ne csiszoljuk át (előfordul).
  16. Tipp: Faléc méretre vágása. Sokszor kell méretpontosan vágnunk balsa, fenyő vagy más anyagból készült lécet. Vágjuk mindig kicsit hosszabbra. Ne próbálkozzunk pontos vágással. Általában rövidebbre sikerül gyarapítva a hulladék mennyiségét. A méretre igazítást csiszolókockával elvégezhetjük, de fát nyújtani még nem sikerült.
  17. Tipp: Mérjük meg kétszer. Legyen szó tömegről, térfogatról vagy hosszról, a biztonság kedvéért merjük le legalább kétszer. Több előnye is van: elvégezzük az önellenőrzést, kevesebb hulladékot gyártunk. Emellett fáradsági szint mérésére is jó: ha gyakran hibázunk, ideje lelassítani vagy pihenni.
  18. Tipp: Nem csak Hobbi boltban lehet vásárolni. Ettől páran a falat kaparják, mondván tákolás. De sok mindent olcsóbban lehet beszerezni barkács-, festék-, autósboltban. Néha érdemes nagyobb kiszerelést választani, így jut modellező társainknak is. Hobbi boltok jól keresnek azon, hogy az emberek türelmetlenek és azonnal kell nekik ez-az (én is támogatom a boltokat néha némi apróval). De ha ésszel, türelemmel és odafigyeléssel vásárolunk, sok pénzt spórolhatunk meg.
  19. Tipp: Első gép vásárlása. Ha már készen állunk az első repülőgép vásárlására, ne vásároljunk olcsó műanyag játékot, mert az játék, nem modell; általában az elektronikája is silány minőségű, és általában nehezen javíthatók. Költsük pénzünket okosan, fektessünk be inkább egy balsa/rétegelt-lemez építődobozba vagy egy CNC vágott kemény-hab gépbe. Az utóbbinak előnye, hogy szinte törhetetlen, de tisztában kell lenni, hogy ezen nem tudjuk elsajátítani a precíz repülést.
  20. Tipp: Belsőégésű motor indítása. Motor indítása előtt győződjünk meg, hogy a keveréket dúsra állítottuk. Ezzel többlet kenőanyagot juttatunk a motorba. Tűszelep segítségével a keverék egyszerűen állítható (beállítás részletei a motor használati utasításában), de általában három és fél fordulat a szelep teljesen zárt állapotától számítva megfelelőnek bizonyult. Ha új motorról van szó, legalább egy tanknyi üzemanyagot szánjunk bejáratásra (50% teljesítményen), hogy bekopjanak az alkatrészek, és négyütemű motoroknál ellenőrizzük a szelepek és a himbák közötti rést. Ezután be kell állítani az üzemi keveréket, mert a dúsított keverék a motor leadott teljesítményét rontja. A motor bejáratását el lehet végezni próbapadon, de akár közvetlenül a rögzített gépbe beépítve is.
  21. Tipp: Gép tisztítása. Üzemnap végén a repülőgépeket érdemes letisztítani, a vegyszert lemosni, és szárazon a biztonságos tárolását biztosítani. A tisztítás különösen fontos belsőégésű motorok esetében, mert az üzemanyag és olaj szennyeződéseket kötelező jelleggel el kell távolítani (de ott lehetnek még a bogár áldozatok és esetleg a fűfoltok, melyek elszínezhetik a gép borítását). Ráadásul, az idő múlásával egyre nehezebb eltávolítani a szennyeződéseket. A legjobb, ha még a reptéren letisztogatjuk a gépünket. Egy lehetséges recept a tisztító folyadékhoz: víz, pár csepp autó-sampon (ha nincs, akkor folyékony szappan, mosogatószer), 2-3% szalmiákszesz.
  22. Tipp: Rézcső hajlítása. Törés-mentesen meghajlítani egy réz vagy bronzcsövet (legjobb választás üzemanyag vezetékekhez) néha egy igazi kihívás. Egyik jól bevált módszer, ha nagyon finom homokot töltünk a csőbe hajlítás előtt. A jó eredmény egy kis gyakorlatot igényel.

EPP Extra 300 – a kezdetek kezdete

comments Comments Off on EPP Extra 300 – a kezdetek kezdete
By , 2011. August 27 16:20

2008.12

Az egész modellezési őrületem akkor kezdődött, amikor karácsonyra egy kisebb gépet kaptam ajándékba. Háromcsatornás RF (Ready-to-Fly) EPO modell volt, de az akkumulátor első töltésénél kiégett a töltő, így elkértem a számlát az ajándékozótól, és amikor megláttam az árát, úgy döntöttem, visszaadom a boltnak az egészet. Végül megegyeztünk abban, hogy adnak 1-2 hét gondolkodási időt, hogy kiválasszam, mire szeretném beváltani. Akkoriban minden szabad időmet az RC modellezés témakörének szenteltem, hogy el tudjam dönteni, mivel is repüljek, és egyáltalán: hol kell elkezdeni. Végül egy CNC vágott EPP Extra gépezet mellett tettem le a voksomat. A visszavitt gép árából vettem még hozzá egy lítium-polimer akkumulátort, 4 szervót és egy motorszabályzót. Kevéssel később sikerült vennem egy Dualszky motort és egy jó állapotú használt Futaba 6EX távirányítót vevővel , majd lassan elkezdtem összerakni a masinát.

extra300_001 extra300_008

A géphez kapott leírásra és az elmúlt 3 hét olvasmányaira támaszkodva belekezdtem a gép merevítésébe. Kijelölve a rudak helyét, magas-fordulatszámú kéziszerszám 1,5 mm vágó korongjával kis árkokat martam a habba; a rudak ragasztása epoxigyantával történt. A gép törzséhez két, 1,8 mm vastag szénrudat használtam,  illetve négy darabot a szárnyaknál. Csiszoltam egy kicsit az éleken, és úgy tűnt, hogy az éleket is védeni kellene. A farokrész depronból készült vezérsíkjai is kaptak élvédelmet.

extra300_002 extra300_003 extra300_004

Következő lépésben a szárnyfelek összeragasztását illett volna elvégezni, de az úgy túl egyszerű lett volna, így inkább 2-2 lyukat fúrtam a szárnyak hosszirányába. Az egyik szárnyfélbe karbon csövek, a másikba rudak kerültek. Az egyik csövet átfúrtam, és egy M3 csavaranyát ragasztottam a furatba, így összeszereléskor a csőbe tolt rudat csavarral rögzíteni tudtam. Hogy a szárny el ne mozduljon a neki szánt helyéről, a törzs kapott két pengét a “hátába”. Most már minden ‘merőleges’…

extra300_005 extra300_006

A hátsó kerék úgy lett ragasztva, hogy az oldalkormány és a kereket mozgató szerkezet forgástengelye egybeessen. Ezután már csak ki kellett szedni egy kis habot a törzsből – helyet csinálva ezzel a szervóknak. Végül a motortartó bak is a helyére került. Köszönet a keménykötésű gyantának a (ki)tartásért! Ezután már csak a festés maradt és a végső összeszerelés.

extra300_010 extra300_013 extra300_015

A festés akril festékkel lett elvégezve ecset segítségével. Sajnos ez a technika  a porózus anyaggal párosulva 50 grammal “kövérített” a gépen. Nem jó hír, de tanulságos. A fülkét tükörfóliával sikerült díszíteni.

extra300_019 extra300_018 extra300_022

Helyére került az elektronika, minden rendben találva (össztömeg 486g) – már csak a jó időjárás a hiánycikk. Sajnos, a téli időjárás erősen szeles. Egy keveset várnom kell még a berepüléssel. Addig marad a szimulátoros repülés.

2009.03

extra300_024

Eljött a berepülés ideje. Bár még mindig fúj a szél, de legalább nem esik. Még nem sokan javasolták az első repülést 15 km/ó széllökéseknél. Gép az autóba és irány a mező – lesz, ami lesz.

extra300_028

Az első repülésemre elég sokáig készülődtem, de bármennyit is szimulátoroztam, ott nem fújt a szél. Ráadásul a levegő hőmérséklete a mezőn 10 fok körül alakult. Egy kevésbé megfontolt pillanatban elengedtem a gépet, és meglepetésemre: repült. Kellett ugyan rajta trimelni, de a levegőben maradt – bennem meg tombolt az adrenalin. Bár alig repültem a géppel 5 percnet, nagyon hosszú időnek tűnt. Leszállás… Egyben maradt. Kis pihenő – míg a haver repült pár kört. Akkumulátorcsere, aztán megint mehet kis repülőm a levegőbe. Nem volt egyszerű, de tudtam tartani a gépet, amíg egy fordulóban a szél fejre nem állította.

extra300_026extra300_025extra300_029extra300_030

A második repülésem sötét oldala: mélyrepülés kb. 15 méter magasságból, utána 5 méternyi sávon fűkaszálás. Károk: 4 pici lyuk az oldalkormányon. Igazi túlélő! Én is átestem a tűzkeresztségen. Innentől kezdve már egyre kevesebbet remegett a térdem. :)

Mit tanultam közben? Azon kívül, hogy minden alkatrészt egyedül szereltem, ragasztottam, festettem, kiemelném a következőket:

  • ha éppen az elektronikával babrálsz, szedd le a propellert előtte — teszt során sok kárt tud okozni
  • ha lehet, ne ecsettel, hanem szórópisztollyal – leheletvékony rétegekben –  vidd fel a színező maszatot (festéket)
  • mindegy hány éve repülsz, mindig lesznek lábrengető repülések
  • élvezd, amit csinálsz :)

2013.06

Az első repülésem óta sok víz lefolyt már a Dunán, és túl vagyunk már egy-két felszálláson. Itt az ideje kicsit tuningolni a kis kedvencemet. Kis gyakorlás gyanánt a repülőgép  farokrésze balsából készült, a teteje pedig piros fóliát kapott.

Elővettem az eredeti alkatrészek körvonalrajzait és azok alapján készítettem el az elemeket, utána pedig bevontam Oracover fóliával. A fólia meg is mutatta, hol hibáztam famegmunkálás közben, de nem vészes. Legközelebb nagyobb odafigyeléssel csiszolom.

extra300_v01 extra300_v02 extra300_f01 extra300_f02

Egy 3D törzset is megérdemelt, és hogy még szebb legyen, a felső részét balsával borítottam, mely szintén kapott piros fóliát, meg rendes pilótafülkét plexiből. Ehhez – pár lécből – vákuumformázót készítettem,  és szerettem volna venni a …kerben Gutta nevű 0,6mm plexi fóliát, de fél éve elfogyott. Ezért EPP maradékból készítettem fülke “buborékot”, üvegszövettel megerősítettem és utána addig políroztam viasz hozzáadásával, míg szép fényes nem lett. Utána beleraktam egy vékonyfalú PET palackba, és felhevítettem. Zsugorodása során a palack felvette a buborék formáját. Egy kis simogatás, csiszolgatás, vasalás, és megújult formában repülhet a madárka.

Egy kis trimelés után a “kicsi gépecske” stabilan repül, és ha enyhe körpályára kényszerítem, perceken át benne marad a beavatkozásom nélkül.

epp-extra-300

Találkozásom a Pitts S2B-vel

By , 2011. August 16 14:16

“A Föld az emberiség bölcsője, de nem tölthetjük egész életünket a bölcsőben…” mondta Ciolkovszkij, és mi hallgatunk rá! Már többször volt alkalmam a levegőbe emelkedni különböző repülő szerkezetekkel, ám most lehetőséget kaptam rá, hogy a repülés élményét egy egészen más aspektusból tapasztaljam meg, mégpedig egy Pitts S2B műrepülőgép fedélzetén.

IMGP5212

Magyarországon több repülősklubnál nyílik lehetőségünk, a műrepő figurákat “belülről” megtapasztalni. Típusok egész sorát felvonultatva csábítják jövendőbeli utasaikat. Kevés “guglizás” után akadtam rá a Pitts.hu-ra és rögtön tudtam, hogy ez az a gép, amit ki kell próbálnom. Felvettem a kapcsolatot Szűcs Róberttel a Magyar Műrepülő Klub, Motoros Műrepülő szakosztályának pilótájával, aztán vártam, hogy elérkezzen a születésnapom és a repülésre alkalmas idő Tököl térségében.

IMGP5191  A repülésre 2011. augusztus 12.-én került sor. Reggel nagy izgalommal indultunk el a tököli repülőtérre, ahol Róbert fogadott minket és nemsokára már ott álltunk egy zárt hangár előtt a kifutópálya dél-keleti sarkánál. A hangár előtt még megvoltak a szovjet időkre emlékeztető sínek, amikel az egykori fél méter vastag vasbeton kapukat mozgatták a brutális mechanikával. Ma már kevés dolog emlékeztet ezekre az időkre, a repülőtéren szebbnél szebb sport és civil utasszállító kisgépek parkolnak. (később fentről felfedeztem pár leselejtezett Mi-24-est és Mig-21 est). Csakhamar kinyitottuk a tolóajtókat és a kezdeti félhomályból hamar előtűnt a piros-fehér Pitts.

A gép 1996-ban épült és látszólag alig különbözik a Curtis Pitts által tervezett 1944-es modelltől. Nemúgy a műszaki tartalomban. IMGP5193 Az első S-1-es óta a típus több kisebb nagyobb változáson esett át. Az első években garázsokban épültek az új repülőgépek Pitts tervei alapján. A típus népszerűsége hatalmasat ugrott, amikor 1966-ban Bob Herendeen megnyerte vele a Moszkai műrepülő világbajnokságot.  Az első monoplán, ami versenyen legyőzte a Yak-50-es volt, de a Pitts a mai napig a versenyek és légibemutatók közkedvelt típusa.

A kétüléses S2 először 1967-ben emelkedett a levegőbe és ’71-ben kapta meg a típuscertifikációját. Napjainkban a gépek az Aviat gyárában készülnek Wyoming államban. Az S1 200, míg az S2 260 lóerős Lycoming motorral, de létezik speciális 450 lóerős változat is. Az S2B jellegzetessége, hogy a szárnybak felett  kialakítottak egy plussz üzemanyagtartályt, amit kizárólag átrepülésekhez szabad feltölteni, valamint a futóművet és a felső szárnyat 5 collal előrébb helyezték. IMGP5199

Specifikáció (S2b): Személyzet: 2 fő Hosszúság: 5,71m Fesztávolság: 6,1m Szárnyfelület: 11,6m2 Üres tömeg: 521 kg Maximális felszállótömeg: 737 kg Hajtómű:  1 × Textron Lycoming AEIO-540-D4A5 flat-six air cooled piston engine, 260 hp (194 kW)

Teljesítmény: Elméleti maximum sebesség: 338 km/h Utazósebesség: 282 km/h Átesési sebesség: 97 km/h Hatótáv: 513 km (55% os teljesítménynél) Elemkedés: 13,7 m/s Szárnyterhelés: 63,6 kg/m2

Még mindíg meglep, amikor egy-egy repülőgéppel élőben találkozom és nemvolt ez másképp a Pitts esetében sem. Picike. És tudván, hogy egy 260 lóerős IMGP5201  motor köré épült hátborzongva gondoltam vissza a korábban olvasottakra, miszerint repülni egy Pitts-el valami egészen elképesztő dolog. Kitoltuk a könnyű kis gépet a hangár elé és Róbert bemutatta a gépet és nagyjából átbeszéltük, hogy mit is fogunk csinálni. Örömmel és izgalommal hallottam, hogy a megrepülhető figuráknak nagyjából az én tűrőképességem szabhat határt, a gép mindent tud, amit egy műrepülőgéptől el lehet várni. A szárnyak és a farokrész nagy része fóliaborítású, elő-elő tűnt a bordázat szerkezete, akárcsak egy modellrepülőgépen. A farokszárnyak és vezérsíkok nem profilozottak, csak a trimmlapok törik meg kissé a lapos keresztmetszetüket. Ezt atípust 4 jókora csűrőlappal láttál el, az alsókon megtalálható egy-egy lapát szerű segédszárny is. Miután átbeszéltük a legfontosabb biztonsági szabályokat, és jelzéseket amikkel kommunikálunk már az ülésemet állítottuk be a magasságomhoz. IMGP5205 Ez egyszerüen szivacspárnákkal történik, hiszen a hevederek magassága ebben a gépben nem állítható.  Az ülésen már be volt készítve az ejtőernyő, először ebbe kötöttük be magunkat, majd következett az ötpontos biztonsági hevederrendszer becsatolása. Az első műszerfalon csak pár darab alap műszer található, mint pl. a sebesség-, gyorsulás-, magasságmérő, csúszásjelző. Műhorizont egyik műszerfaon sincs. A repülésközbeni helyzetmeghatározást a bal oldalon a szányösszekötőre szerelt “csillag” segíti, melynek pálcái a föggőlegestől indulva 45 fokos osztással minden irányba mutatnak a repülő hossztengelyének vonalában.

Az első pedálok alatt jól látszik az alsó szárny csonkjainak köteles rögzítése a géptörzsön belül. A pedálokon kívül természetesen megtalálható a többi irányítószerv is mindkét ülésben, mint a botkormány, gázkar, a légcsavar dőlésszög állítója, és a kabintető kioldásához szükséges karok. A trimmelést az oktató helyről lehet vezérelni. Szigorú szabály, hogy a totkormányhoz vélt, vagy valós vészhelyzetben sem nyúlhat az utas, imgp5211   p1190480 hacsak kifejezetten nem ez a repülés célja. Miután mindent ellenőriztünk Róbert lecsukta a fülke plexijét és bejelentkeztünk a toronynál. Az ülés magassága éppen úgy lett beállítva, hogy a fejem ne érje el a kabintetőt, de Robi megnyugtatott, hogy ez az első pozitív terhelésnél úgyis megváltozik, “a végleges helyemre kerülök”. A gép nem rendelkezik az autóknál ismert autómata önindító rendszerrel, először üzemanyagot kellett szivattyúzni a motorhoz, aztán következett az indítás. A motor melegét hamar megéreztük a pilótafülkében, és rövid melegítés után elkezdtük a kigurulást a 14-es kifutópályára. Egy gyors integetés a “földieknek” és rá is fordultunk a799m-es betoncsíkra. Aztán jött a meglepetés!Ez a gép nem úgy gyorsul, mint a kis sportrepülők, amikkel eddig volt szerencsém repülni. Gázadásra rögtön reagál és rövid gurulás után már azt vettem észre, hogy 45 fokban felfelé száguldunk. IMGP5234

Azt hiszem ekkor ült ki az a vigyoraz arcomra, ami megmaradt egész végig a repülés alatt.  Körkörösen haladtunk amíg el nem értük a kb 700m-es magasságot ugyanis a műrepülő figurákat 2000 láb magasan a reptér területe fölött szabad végrehajtani Tökölön.

Az első műrepülő manőver a hátonrepülés volt. Egyúttal leellenőriztük, a hevederek helyes bekötését is. A modelleimet nagyon szeretem fejjel lefelé vezetni. Azt kell mondjam háton repülni egy igazi repülőgéppel fantasztikus érzés. Először “beleestem” a hevederekbe, és a következő pillanatban már a csodálatos látványban gyönyörködtem. Lehet, hogy az adrenalin műve, de semmiféle félelemérzetet nem tapasztaltam, inkább valamiféle eufória jelentkezett. IMGP5261

Miután visszafordultunk “talpra” kis sebességgyűjtés után következett is a második figura. A megfelelő kezdősebesség eléréséhez a gép orrát kb. 30 fokban lefelé döntöttük. Mint azt még számtalanszor megtapasztaltam a repülés során, ez a gép nem vár. Azonnal reagál a pilótája minden mozdulatára, szinte a gondolattal egyidőben mozdul. Róbert megnyomta a botot és azonnal éreztem a negatív terhelés kiváltotta nyomást talp-fej irányban. Amint elértük a kívánt sebességet megindultunk felfelé egy bukfenchez és a terhelés pozitívra változott. Hatalmas erővel préselődtem az ülésbe és gyorsan elértük a bukfenc ívének tetejét. Ahogy a gép immár lefelé száguldott a hurok alján jött az igazi “pozitív G élmény”. Mivel először magával ragadott a látvány és az érzés nem figyeltem a műszereket, később pedig volt olyan helyzet is, amikor a nehézségi clip_2  gyorsulás miatt nem tudtam a műszerfal felé fordítani a fejemet. Minden műrepülő manőver után nyugtáztuk, hogy jól vagyok és megkezdhetjük a következőt. Nem ért meglepetés abban, hogy mikor mi fog következni, rendesen fel tudtam készülni, mert a figurák előtt mindent megbeszéltünk. Meglepetést az okozott, hogy milyen érzés a végrehajtásuk közben ott ülni a alig pár tíz centiméterrel a Pitts súlypontja mögött. Miután visszanyertük a szükséges magasságot isméf felfelé tartottunk, ezesetben függőlegesen egy legyező figurához. A manőver legfelső pontján a gép szinte elvezti a sebességét megszólal az átesésjező, de a pilóta nem hagyja átesni a gépet, az utolsó pillanatban belépi az oldalkormányt az egyik irányba és a gép a függőleges tengelye körül 90 fokos fordulót vesz és megindul a föld felé. A legyező alján a gép orrának felemelésével abba az irányba repültünk tovább ahonnan jövet megkezdtük a manővert. Az áteséses és átesés közeli figurák azon pontján, amikor a nehézségi erő relativ nulla, vagyis szinte együtt esünk a géppel, a súlytalanság érzését tapasztalhattam meg egy-egy pillanatra. A különböző terheléses figurák közben kimondottan üdívtő, lazító érzés volt utasként egy pillanatra elengedni magamat. IMGP5294 Ismét egy bukfenc következett ám a hurok felső pontján végrehajtottunk egy egész orsót, vagyis a fejjel lefelé indítva a gép hossztengelye körül egy egész kört pördülve ismét háton folytattuk a bukfencet. A következő figura ismég egy legyező volt ám a függőleges fel- és lefelé ágán is egy-egy félorsóval. Ezután következett egy dugóhúzó.  A manőver közben a repülőgép hossztengelye ferdén lefelé mutat és egy henger palástján mozog, innen a hivatalos neve: „palástorsó”. A figurák között mindíg tartottunk kis “pihenőt”. Egyrészt kezdő műrepülő utasként kicsit regenerálódni kell a bukfencek, orsók és kombinált manőverek között, hogy a repülés egész időtartama örömteli legyen, másrészt minden figura kezdéséhez vissza kellett térjünk a repülőtér felett ideális helyzetbe és magasságba. A következő “kubai nyolcas” egy összetett műrepülő figura volt. A repülőgép pályája egy fekvő 8-ast ír le ebben a manőverben. Sebességgyűjtés után meginfultunk felfelé, mintha egy bukfencet kezdtünk volna, de háton lefelé haladva egy félorsóval ismét talpra fordultunk és a 8-as második hurkának az alján ismét hátrabukfecbe kezdünk. A lefelé tartó ágon Robi ismét átfordította a Pittset és “kirepültünk” a figurából. clip_4 A repülés időtartamának a felétől felgyorsultak az események. Már gyorsabban, kevesebb kihagyással követték egymást az izgalmasabbnál izgalmasabb figurák. A vetkező egy “harang” volt, mikoris függőleges felfelé repülés közben a pilóta annyira visszaveszi a gázt, hogy a repülőgép megáll, elkezd visszaesni, valamelyik irányban leborítja az orrát és a pilóta vezetésével, vagy anélkül lefelésiklásba kezd. Mi hártafelé és kissé balra estünk ki a torony tetején, és kis “farokcsóválás után” Robi már össze is szedte a gépen és kényelmes ívben húzta az orrát felfelé folyamatos gázadás mellett. És ismét egy dugóhúzó következett, majd bettapasztalhattam, milyen is a valódi negatív terhelés. A gépet hátára fordítva, egy negatív fordulóba kezdtünk. Ebben a manőverben a normál fordulótól eltérően nem a gép hasa halad a külső íven, hanem fordítva, és a földi henégségi erő kb. kétszerese hat láb-fej irányban. A forduló után egy hátról indított teljes orsó következett és egy negyedelt félorsóval fordultunk vissza talpra. Ez utóbbinál a forgás nem folyamatos, 90 fokban a pilóta meg-meg tartja az állásszöget, vagyis a mi esetünkben a gép kis időre “késben”, az oldalára billentve repült. A negatív fordulót a repülés legérdekesebb figurája, egy vízszintes orsókoszorú követte, ami tulajdonképpen egy 360 fokos forduló ám ahelyett, hogy a gép a kanyarodás irányában bedöntve írna le egy kört valamelyik oldal irányában,  a hossztengelye körül folyamatosan orsózik. Megrepülése sok gyakorlást és koncentrációt igényel, hiszen ahogy a gép orsózik az iránytartáshoz folyamatosan változtatni kell a fakorvezérsíkok kitérésének irányát a gép aktuális helyzetétől függően. Utasként is nehéz volt követni, hogy éppen milyen helyzetben van a gép, és mivel egy nagy köríven orsóztunk a ránk ható nehézségi erő iránya is folyamatosan változott. A földön nem is lehet mihez hasonlítani. Képzeljük el, mintha egy nagy súlyt a derekunkhoz kötözve pörgetnénk függőlegesen és ez húzna egy kör mentén mindig az aktuális irányba, csak itt minden testrészünkre egyszerre hat a példabeli erő. Alig tértem magamhoz és máris egy újabb dugózúzóval folytattuk  a repülést. Miután visszaszereztük ismét a manőverek kezdéséhez előírt magasságot, egy újabb legyezőhöz húzta fel Robi a gép orrát függőleges helyzetig ám egy teljes orsóval megfűszerezte a figurát a felmenő ágon. Lefelé kirepülve egy újabb bukfenc következett, majd eljött a titkon várt pillanat. Megkérdezte, hogy kipróbálom-e a Pitts vezetését. Habozás nélkül, de izgalommal vágtam rá az egyetlen elfogadható választ, amit egy repülőmániás adhat: “Hogyne!”

clip_3 Még nagyobb öröm izgalommal töltött el, hogy ő konkrétan egy bukfencre gondolt, amit a gép helyes pozícióba állítása után hajthattam végre. Eddig a legnagyobb tapasztalatom, 1-1,3 méteres modell műrepülőgépek vezetésében volt és mindíg azt hittem, hogy ezek a gépek méretüknél és az ehet párosított teljesítményüknél fogva nagyon agilisek. Nos a modellrepülőgépek világában így is van. Viszont vezetni egy igazi műrepülőgépet, mindenfajta expó nélkül (a modern rádiókon a botkitérésekhez exponenciálisan növekvő kormánykitéréseket definiálhatunk, így a vezérsíkok kitérésének gyorsasága növekszik, ahogy egyre jobban elmozdítjuk vezérlő karokat. Ez rendkívül finom kormánymozdulatokat tesz lehetővé a kitérítések első negyedében, harmadában) hatalmas meglepetés volt. Mint már említettem ez a repülőgép IMGP5292 szinte a gondolattal egy időben követi pilótájának mozdulatait. Az irányban tartásához alig kellett a botkormányt mozgatni, nagyon intenzíven reagált a legkisebb mozdulatokra is. Ennek köszönhetően az első pár másodpercben kicsit bukdácsoltam is mire sikerült a horizont felett stabilan tartani a gép orrát. Távolodtunk a kifutópályától ezért egy bal fordulóval először párhuzamos pályára kellett állítanom a gépet. Először próbáltam finoman döntve szép lassan végrehajtani a fordulót, de a pilótám bátorított, hogy döntsem és húzzam meg bátran had kanyarodjunk gyorsan. Ekkorra már elmúlt a kezdeni izgalom és összeszedetlenségem, így gyorsan a kifutópályával egy vonalba kerültünk. Ahogy elhatároztam, hogy befejezem a kanyarodást és a gépet egyenesbe  állítom már ott is volt. Úgy állt meg, mint a cövek, mikor azt szerettem volna és azonnal megtette a kívánt mozdulatot is. Kicsi bátortalan sebességgyűjtés után már húztam is fel az orrát és megindultunk a hátrabukfencben felfelé. Fent már éreztem, hogy picit több sebességet is szerezhettem volna és kicsit nagy íven repülök, mert egy pillanatra megszólalt az átesésjelző is és a csűrőkkel korrigálnom kellett, hogy a lefelé íven a gép pályája párhuzamos maradjon a kifutópályával és a kör ott záruljon, ahol elkezdődött. Most mondhatnám azt, hogy mindenkinek ajánlom ezt az érzés, de mindenesetre tényleg bátorítok mindenkit. Ha egyszer lehetőségetek nyílik kipróbálni egy ilyen repülőgépet ne habozzatok!

IMGP5316 Robi visszavette az irányítást és a végére tartogatott rántott, vagy dobott orsóból (Snap Roll) kivitelezett hármat egymás után kis szünetekkel. Ezt a figurát az különbözteti meg a “sima” orsótól, hogy a repülőgép az összes tengelye körül mozgást végez ezáltal egy kis döntött hurkot ír le levegőben nagyon gyorsan, mintha egy kislabdát kellene körülrepülnie. Habár a gépet ebben a manőverben extrém erőhatások érik, én mégis elég légiesnek éreztem, mert majdnem a gép súlypontjában ültem. Úgy is mondhatnám, körülöttem forgott. Leszállás előtt az utolsó figura ismét egy legyező volt ám egy-egy félorsóval a fel- és a lefelé ágon is.

Leszállás előtt hosszan ereszkedtünk és siklottunk a leszállópálya felett. Olyan alacsonyan száguldottunk, hogy már azt hittem, hogy ilyen csodálatosan finoman letette a gépet, amikor valóban földet értünk és huppantam egyet.

Pitts video

 

https://photos.app.goo.gl/b4Bx9VK5Y31voDtz9

HK Ventus vitorlázó

By , 2011. July 22 11:32

ventus

Előjáték: Nemrég kezdtem tanulmányaimat az RC hobbi merevszárnyú szakosztályán és építettem már egyszerűbb modellt, de egy szemmel mindig is kacsintgattam a vitorlázók irányába. Végül eljött az a pillanat, amikor én is tulajdonosi viszonyba kerültem egy 2,3 m fesztávú habgépezettel. Tudom, messze alulmúlja a balsa testvéreit, de talán jó lesz elsőnek. Igazából az ára/fesztáv teljesen semmitmondó arány buzdított a vételre.  Olvastam pár fórumon is róla, volt aki szidta és voltak olyanok is, akik dicsérték. Tettem én is egy próbát. Első látásra megtetszett a 2,3m szárnyfesztáv. Könnyű szállíthatóság, nagy szárny oldalarány és egyszerű motorizáció lehetősége is igen imponálók voltak és még az ára is tűrhető. 2 hét vacillálás után, ha már úgyis csomó túlórával zártam a hónapot, megleptem magam. Hosszú várakozás után végre rám csörögtek, hogy jött egy egy-hatvanas dobozom.  Hazaérvén már viccelődtek a kíváncsiak, hogy valószínűleg már egy mérnököt is küldtek a géppel, akkora volt a doboz.  A biztonságos szállítás érdekében dupla dobozba csomagolták. Mit is hoztak aznap nekem?

A csomagot kibontva előkerültek a kínai levegőt tartalmazó csomagoló anyag, két féltörzs, dekk,  két szárnyfél, vízszintes vezérsík, pár tolórúd, nejlon cső, karbon-cső, légcsavar, egy kis zacskó sok alkatrésszel és pár faipari termék (hogy ne fázzunk).

Specifikáció: törzs anyaga: EPO hab; hossz: 1018 mm; fesztáv: 2300 mm; súlypont: valahol 30-48 mm belépőéltől; szárnyfelület: 22 ndm; súly: 440g(~750-850g ha kész); szárnyterhelés: 35-40 g/ndm

Ajánlott elektronika:  Servo: 6 x 9g , +1 x 17g; Motor: 900Kv BL Motor 150W; ESC: 25A; Akku: 11.1v 1000Ah LiPo; Propeller: 8 X 6 Folding (összecsukódó)

Komolyabb vitorlázóhoz méltón 7 db szervót igényel (4 db szárnyba: 2 csűrő + 2 fékszárny, vízszintes, függőleges vezérsíkok, kerékbehúzó). EPO anyaga valahol a hungarocell és EPP között foglal helyet – rugalmas és egyben merev. CA ragasztó nem ragasztja az EPOt, marad az UHU Por v. Univerzális ragasztó. Szárnyak 1m hosszú 8x6mm szénszálas csővel gyárilag merevítve; felületük sima és fényes. A szárnyfelek illesztését 8×6 alumínium cső segíti  csavaros rögzítéssel. A vezetékek helye is elő van készítve. Vízszintes stabilizátor levehetővé-tétele szintén lehetséges, ami jelentősen megkönnyíti a szállítást és csökkenti a sérülés valószínűséget. Éleken némi sorja fedezhető fel, de ez a probléma kiküszöbölhető némi vasalással (vigyázat, csak nagyon rövid időre, ~1mp-ig érjen a vasaló az éléhez, mert szétduzzadnak a cellák). Használati útmutató nincs, de aki szerelt össze már gépet, könnyedén megtalálja a helyét mindennek.

Behúzható kerék – dolgozhattak volna még rajta – nincs se holtpontja, se zár mechanizmusa, így a terhelés teljes mértékben a szervót terhelné. A futómű majdnem bekerül a fel nem használt alkatrészek dobozába. De megoldottuk kis fúrással. Olvastam, hogy páran lecserélték a kereket PET szánra EPP rugóval; na, ezen még gondolkozom.

Légcsavar minősége sem a legjobb, ráadásul, a kúp átmérője nagyobb a törzs illesztési részénél, belső alumínium persely sincs jól méretezve – szorul. Egy kis csiszolással helyrehozható.

Összefoglaló az elvégzendő módosításokról:

  1. Ha a gépet nem módosítjuk, orr-nehéz lesz, ezért könnyű motor használata javallott, minden elektronikát helyezzük minél hátrább. Farokrészben elhelyezett magassági szervó legyen nehéz (9-15g);
  2. A törzs erősítése farok környékén 6mm karbon csővel ajánlott;
  3. Szárny merevítő csöveinek meghosszabbítása, 6mm csővel, hogy összetolhatóak legyenek. Így jobb illesztést és kisebb szárnycsapkodást kapunk;
  4. Kerékkioldáshoz csakis fém fogaskerekű szervó jár. De talán még jobb, ha megszabadulunk a kerék és a mozgató szervó súlyától és készítünk PET palackból csúszó talpat.

Valakinek már sikerült vele repülni pár kört: berepülés és tesztrepülés

Összeszerelés: EPO vagyis expandált poli-olefin — “olajszerű” szénhidrogének tagja (legnépszerűbbek: polietilén és polipropilén alias EPP). Termo-plasztikus tulajdonságuk és olcsóságuk fontos alapanyaggá teszi őket így élelmiszeripartól űrhajógyártásig szinte mindenhol találkozhatunk velük. Tulajdonságaik közül párat megemlítve: magas UV és kémiai rezisztencia ezért nehezen ragasztható, gyúlékony, hőre lágyul.

Új anyaggal szeretem tudni általában, mivel ragasztható. Kipróbáltam az UHU Por és Universal ragasztóit, Purex – tökéletesen ragasztanak, miután megkarcoljuk a felületet (gondolom, van meg rajta egy kis formaleválasztó ill. nagyobb felületbe jobban kapaszkodik), bár az Universal huzamos nyaggatás után leválasztható a habról (ideiglenes ragasztásokhoz vagy kevésbé terhelt részek ragasztására ideális), CA ragasztó még nem lett kipróbálva, de irják mások, hogy lepattan róla.

Elektromos felszerelése a gépnek eladói javaslatok alapján alakul majd: 7 szervó, 25A ESC, 150W BL, 800mAh 3S LiPo). A gép súlypontja túlzottan elől van: körülbelül 1 centiméterrel a karbon merevítő előtt. Ezt egy új szervó- ill. keréktartó kerettel megoldható – hátrébb helyezzük a kereket 3-4 centiméterrel, több teret adva az akkumulátor pozicionálásához. De várjunk ezzel még, míg a törzs gyengébb részei nincsenek kellően merevítve.

SZÁRNY: Talán a legegyszerűbb dologgal kezdtem – helyükre pakoltam a szervókat: mivel a helyek nem passzoltak a szervóimhoz, kicsit kaszaboltam a habon. Első szervónál azonnal ellenőrizzük, hogy a szervófedlap, mit adtak a géphez, megfelelően illeszkedik-e. Ha már megvan a “fészek”, korvonalát, érdemes zsírpapírra másolni, így könnyebb dolgunk lesz a többivel. Oldalkormányhoz, futóműhöz és ívelőlapokhoz fémfogaskerekű, csűrőkhöz,  magasságihoz nejlonfogaskerekű szervók kerültek (csupán saját tapasztalatra támaszkodva szervó -sérülési arányok figyelembevételével).

Kormányok zsanérozását üvegszálas textilcsíkokkal végeztem. Mivel porózus, így szépen  magába szívja a ragasztót. (EPO törékenynek bizonyult zsanérnak, EPP-től eltérően). Egyúttal elvégeztem a szárnyak illesztésének erősítését is: a csomagban található kb. 5.5mm átmérőjű, 2mm falvastagságú karbon-csövet 1/3 – 2/3 aranyban kettévágtam. A cső tökéletesen illeszkedik a szárnyakat merevítő csövekbe. Így csak egy kis maszkoló szalagot tekertem a közepére ütközőnek.  A rövid felét pedig az egyik szárnyfél alumínium csövébe ragasztottam PUR ragasztóval, hogy kitöltse a hézagot a karbon és alumínium -cső között. Ez majd segít a végső összetelésnél. Lehet díszíteni.

Egyes modellezők elvégezték a szárnyak további merevítését is. Én meghagytam rugalmasnak a végeit, majd szépen integet, ha netán egy termikbe fut a gép.

(by delfin, RCgroups post 17633632)

Szárny alsó részét szárnyvégeken piros öntapadó fóliával díszítem, hogy leszállásnál, ill. alulról nézve az égben tájékozódást segítse; 3M ill., üvegszálas ragasztószalaggal erősítem. Mások beszámolói szerint javított repülési tulajdonságokra lehet számítani ezen módosítások után.

Continue reading 'HK Ventus vitorlázó'»

Yak-55 maradékból

By , 2011. April 15 14:49

Egy Ultimate 20-300s 42″ építése után fejembe vettem, hogy építek egy olyan gépet, amiben elhasználom a felgyülemlett maradék anyagaimat, de legalábbis ismét valami szépet akartam nagyon olcsón összehozni. A hab-balsa-rétegeltlemez összeállítás mellett döntöttem (egy szendvics szerkezetű, törhetetlen repülőgép minden időben jó játék lesz-gondoltam).
YAK-55-visual3 Most a yak 55-re esett a választás, 1 méteres fesztávval. Először készítettem egy látványtervet:

Aki ismeri a típust gyorsan észreveszi, hogy a kabintetővel csaltam picit. Már előre tudtam, hogy jó ideig nem lesz módom szalagfűrésszel sablont vágni a műanyag zsugosításához, ezért először 2 literes kólásüvegből lesz (később azért megcsinálom rendesen).

Volt még otthon egy lépésálló 30mm-es nikecell lapom és a zöldségestől kértem pár darab mandarinos ládát (nem az a minőségű rétegelt lemez, amit a modellboltban árulnak, de az aranyáron van ez meg ingyen:) )
Az terv alap koncepciója, hogy egy kis fa “kosárszerkezet” köré habból felépítem a sárkányt, aztán az egészet beborítom 1mm-es balsával (najó, ezt vettem) és lefóliázom. Szerintem elég könnyű, nagyon szilárt szerkezet.
A szárnyak vágásával kezdtem. Az alaprajzzát simán késsel kivágtam, majd a két végére ragasztottam a sablonként és lezáró bordaként is funkionáló rétegeltlemez bordákat.
Ezután jöhetett a melegvágás, feszített húrral. Egy vékony acélszál, egy keretben íjként megfeszítve. 12V 1,5A volt kéznél (pc táp), kicsit lassan, de egészen precizen sikerült az elvékonyodó profilt körbevágni.
A belépőélnél belecsiszoltam egy 2mm-es carbon szálat biztos, ami biztos. A csűrők csatlakozási felületéhez is beragasztottam egy 2mm-es balsa csíkot, hogy biztosan tudjam mihez rögzíteni majd és hosszírányban is jó merev legyen. Majd purex-el rögzítve szépen ráhajlítottam a balsa lapokat.

2010-12-09 06.36.12 2010-12-09 06.35.53

A szárnyak rögzítéséhez a gumis-feszítős módszert fogom használni, mert csak két kampó kell hozzá és esés esetén elég rugalmas, ha a szárny megakad nem tesz kárt a törzsben. A hyperionnál láttam ezt a megoldást, kis gépre egyszerü és hatékony megoldás.
A szárnyak után következhetett a központi egység. 3 téglalap alakú és 3 kör profilú rétegelt lemezből készült, valamint egy merevítő betétet építettem be a közepén. Kialakításuknak köszönhetően szinte ragasztó nélkül is fixen egyben maradnak a darabok. Kör profilok közé bevágtam és beragasztottam a “nyers” habanyagot.

2010-12-09 06.34.22 2010-12-09 06.34.37 2010-12-09 06.34.59

A meleg húrral körbevágtam a test első részét, majd a farokrészt is felragasztottam. Alulra egy fekvő hab lap került. Ebbe belevágtam a vezérsíkok mozgazóhuzalainak a nyloncsövét (a farkora helyezett szervókat nem szeretem), majd a farok felső részét két állított lap adta. miután megkötött a ragasztó a farok végére ragasztottam a lezáró fa lécet és ezt is körbevágtam a melegvágóval. Kicsit féltem, de a terv tökéletes volt szépen futott végig a vágószál.
Mivel itt alul és felül nagyon kicsi ívek vannak a farok végénél a balsalapok külső felét megvizeztem ragasztás előtt (a purexnek nem baj, ha az 1mm-es lap átázik picit, maximum nem tágul annyira).

2010-12-15 12.04.03 2010-12-15 12.05.38 2010-12-15 12.03.34

Nemsokára belekerült a farokrész, amit 5mm-es maradék balsából készítettem. Az orrburkolattal mázlim volt, a 3literes gyümölcsleves flakon pontosan akkora átmérőjű.

IMGP4322 IMGP4318

A csűrők és a levehető kabin ugyanazzal a technikával készült, mint a törzs többi része.

Hipp hopp készen is lett a fóliázás:)
Már máskor kérdezték, hogy a minták, hogyan készülnek. Most is oracovert használtam, hiszen az eleve ragad így nagyon egyszerű a vékony mintákat felhelyezni. Mellesleg a maradék fóliám pontosan, centire elég lett (legközelebb már muszály lesz venni:)) Az orrburkolatot belülről fújtam pirosra, így nem pattogzik le, ha ütődne és szebben is.

IMGP4329 IMGP4328

A futóhoz találtam egy 1x10mm es alulemezt. Kicsit gyengének ítéltem meg ezért pár csík üvegszálas szövetettel megerősítettem epoxyval. Az pont egy gipszkartonfal építés maradéka volt. A hátsó futó egy régi kisautó kereke, a szárát 0,7 es acélhuzalból hajlítottam.
A moci alá elkészítettem a szokásos 50x50mm-es “fadobozt” az egyik oldalát kissé ferdén beragasztva (jobbra-le tartás). Ez a gép egy 100g-os 2836os outrunnerrel repül majd és meglátjuk mit tud. Együtt várjuk a jobb időt!

IMGP4441 IMGP4442

IMGP4443 IMGP4447

A motor alá nyomtattam egy csillagmotort. eltakarja a motortartó konzolt és szerintem látványos is, mert szépen látszik az első nagy nyíláson át.

IMGP4444 1

2011-07-02-19-35-19

Íme két kis videó az első szárnybontogatásokról:

Panorama Theme by Themocracy