Már a III. századi krónikákban találtak arra való utalásokat, hogy a kínaiaknak sikerült meleg levegővel töltött papírsárkányokat készíteni és üzeneteket küldeni az ostrom alatt álló város falain túlra. Vitatott ugyan még a téma, de talán a híres Nazca-rajzok pontos kivitelezése is a hőlégballonok alkalmazásának köszönhető (i.e. 100). Európában elsőként egy mexikói származású plébános, Bartolomeu de Gusmão mutatta be a hőléggömb-kísérletét 1709. augusztus 8-án Lisszabonban. Elképzelése szerint egy nagy léghajó felgyorsította volna a kommunikációt Portugália, Brazília és India között, de ez nem mozgatta meg a kortársai fantáziáját. Ahogyan sok más esetben is, a repülés problémájára váratlan forrásból érkezett az első hatékony megoldás.
A Montgolfier fivérek: Joseph Michel (1740. aug. 26 – 1810. jún. 26) és Jacques Etienne (1745. jan. 6 – 1799. aug. 2) a Lyontól délre fekvő Annonay kisváros melletti papírmalmukban a forró levegő felhajtóerejét figyelték meg, mely elegendőnek bizonyult a lefelé fordított papírzsák megemeléséhez. 1783 tavaszán számos kísérletet végeztek ballonjaikkal. Kísérleteik során elérték az 1000 méteres emelkedést és közel 10 perces repülési időt. A felfedezésük megérett a bemutatásra.
1783. június 4-re közel 10 méter átmérőjű egyszemélyes repülőjárművet sikerült megszerkeszteniük: egy léghajót. Bemutatójuk során a gömb 10 percet tartózkodott a levegőben, elérte a 1800 méteres magasságot, – egyenlőre utas nélkül –, és 1,6 kilométerre szállt le a piactértől, ahonnan elindították. Szeptember 19-én Versailles-ban XVI. Lajos és Marie Antoinette előtt tartottak bemutatót. Ezúttal már utasokat is szállított a léggömb: egy birka, egy kacsa és egy kakas kapott helyet a fedélzetén. Így próbálták felmérni, hogyan viselik a földi lények a nagy magasság viszontagságait. Az állatok 8 perc lebegés után sikeresen földet értek, 2 mérföldre (3,2 km-re) az indítási ponttól. A testvérek ezután még több kísérletet végeztek és egy hónappal később, november 21-én, Párizsban, 400 000 néző szeme láttára beteljesedett a nagy álom – 2 ember emelkedett magasba a Montgolfiere léghajón. Két nemes ember: Pilatre de Rozier kémiaprofesszor és Marquis d’Arlandes katonatiszt elérte az 900 méteres magasságot, majd csodával határos módon 8 kilométerrel távolabb sikeresen földet ért. Különös, de a fivérek sosem értették meg, mi a sikeres repülésük titka. Lényegében fogalmuk sem volt a forró levegő tulajdonságairól. Fontos szerepet tulajdonítottak azonban a füstnek, illetve egy ismeretlen gáznak. Ezért a ballonokat nedves fa, szalma, gyapjú és néha használt cipők füstjével töltötték meg, mondván, – “… minél sűrűbb a füst, annál jobb!”.  Ezen ballonok vékony szövetből, selyemből és papírból készültek, az aljukra parázzsal és égő (de inkább füstölő) anyaggal megrakott rácsot erősítettek, így néha megesett, hogy landolás után a ballon porrá égett. 1784. január 19-én egy nagy Montgolfiere-féle hőlégballon hét utast vitt fel több mint 1000 méterrel Lyon városa fölé. A hőlégballonok mellett Etienne Montgolfiere kísérletezett hidrogén gázzal töltött ballonokkal is, de sikertelenül.
1783. augusztus 27-én francia tudósok: Jackues César Charles és a Robert fivérek számos kutató: Henry Cavendish, Joseph Black, Jean Baptiste Meusnier és Tiberius Cavallo kutató munkái és javaslatai alapján építették meg az első hidrogénnel töltött léghajót. A “Le Globe” első útját egyenlőre utasok nélkül tette meg, utat nyitott az “igazi” léghajózás felé. A gumioldattal átitatott selyemből készült, léggömb mindössze 21 kilométert repült. Landolást követően, a Gonesse település lakói, annak rendje és módja szerint, agyon is verték a bűzölgő ördögfajzatot.

December 1-én (10 nappal Montgolfiere hőlégballonjának felszállása után) emelkedett a magasba a párizsi Tuileriák kertjéből két utasával (Jacques Charles és Nicolas-Louis Robert) a “La Charlière”. Útjuk során 27 kilométert tettek meg a levegőben. A következő terv Jean Baptiste Meusnier kifejtett gondolatait valósította meg a gyakorlatban, miszerint a törzsnek három légcsavarral ellátott ellipszoidnak, a burkolatnak pedig dupla falúnak kell lennie, melynek segítségével szabályozni lehet a vivő gáz térfogatát így a repülési magasságot is. Ezen szerkezetek terpentinben oldott kaucsukból és selyemből készültek, melynek alacsony nyomáson történő tágulását külső háló akadályozza. A legelső hidrogénballon mindössze 35m³ térfogatú volt. A szükséges hidrogén előállításához 250 kg kénsavat és féltonna vasat használtak fel.
1784. szeptember 19-én a “La Caroline” elkezdte az első repülését a Robert testvérekkel és M. Collin-Hullin-el a fedélzetén. Majdnem hét órás útjuk során több mint 180 kilométert tettek meg Párizstól Beuvry-ig, ezzel végleg lekörözve a Montgolfiere ballonokat. Ettől fogva a légballonozás egyre népszerűbb lett és futótűzként terjedt Európában és világszerte, annak ellenére, hogy a töltőgáz miatt a repülések igen veszélyesek voltak. “Golyóbisok” uralták az eget egészen a motoros repülők korszakáig. Csak pár nevet említenék meg, azok közül akik hódoltak eme új “bolondságnak”: Andreani (1784, Milánó), Vincenzo Lunardi (1784.szept. 5, London), Jean-Pierre Blanchard (1793. jan. 9, Philadelphia). A Magyar Hírmondó 1784-i évfolyama szerint Győrben, Zágrábban, Veszprémben, Pozsonyban és Szegeden folytatott kísérletek után Pesten 1784. augusztus 22-én szállt fel az első léggömb.
1785 januárjában Jean-Pierre Blanchard (1753. júl. 4 – 1809. márc. 7) francia és társa, John Jeffries (1744. feb. 5 -1819. szept. 16) amerikai tudós, 15 méter átmérőjű léggömbbel két óra alatt átrepülték a La Manche csatornát. Júniusban újabb átrepülési kísérletre került sor, ami tragédiával végződött. A repülőszerkezet mindkét utasa életét vesztette -Pilatre de Rozier volt az egyik. A sors iróniája, hogy Európa első aeronautája egyben első áldozata is lett a léghajózásnak. Ennek ellenére a kísérletező kedvű próbálkozókat nem rettentette el a nyilvánvaló kockázat. 1800-as évek elején a hőlégballonnal való repülés az úri társaság kedvelt szórakozásává vált. Ehhez társult az ejtőernyővel való ugrás,  mely esetenként szintén tragédiába torkollott.A hőlégballonok hamarosan gyakorlati szerephez is jutottak.
1794-ben levegőbe emelkedtek az első megfigyelési célokat szolgáló hőlégballonok és jelentős segítséget nyújtottak a franciáknak az osztrák, porosz és német csapatokkal szemben vívott harcaikban. 1803 – Napóleon amatőr hőlégballonos támogatással indította meg csapatait Anglia ellen. Az Amerikai polgárháborúban (1860-1865) is fontos megfigyelő szerepet töltöttek be a ballonok. Mindehhez egy új felfedezés is kapcsolódott – a hőlégballonok telegráfon tartották a kapcsolatot a földdel, így irányították a tüzérséget a levegőből.

Sok találmány született, és egyre fejlettebb szerkezetek kerültek ki a hangárokból, de mindvégig ezen járművek játékszerei voltak a szélnek. Az emberek rájöttek, hogy a katonai megfigyelésen túl a hőlégballonok fontos szerepet játszhatnak a  szállításban is. Ezen továbbfejlesztett járműveket pedálokkal, evezőkkel és légcsavarokkal egészítették ki, de ezek a megoldások sorra csődöt mondtak. Megoldásra várt tehát, az irányítás és a meghajtás kérdése is.

1852 – Henry Giffard (1825. febr. 8 – 1882. ápr. 14) hajtotta végre az első hajtóműves repülést 44 méter hosszú, 12 méter átmérőjű szivar alakú ballonjával, melynek légcsavarját 3 lóerős gőzgép hajtotta, és úgy kellett kormányozni, mint egy gőzhajót. Ez volt az első klasszikus értelembe vett léghajó. Bár a gépezet elérte a 11 km/h sebességet, az időjárás még mindig erősen befolyásolta ezeknek a repüléseknek a sikerét, de bebizonyosodott, hogy motorral hajthatóvá, és irányíthatóvá is lehet tenni a léghajókat.

Follow