Category: szimulátorok

RC szimulátorok

By , 2015. March 14 22:11

rc_simulator Nos, karácsonyra kapott gépet összeraktuk, úgy tűnik, hogy a barátoknak is tetszik és már idegesítővé vált a folytonos noszogatásuk, hogy mikor lesz berepülve. Eljött az idő, hogy egy kis gyakorlati tapasztalatra is tegyünk szert. Az alap mozdulatok begyakorlásához mindenféleképpen ajánlok egy RC szimulátor telepítését a számítógépünkre. Na de melyiket? Segíthetnek barátaink az RC reptetőről, az internetről, de ne számítsunk egybehangzó véleményre. Ebben próbálunk némi útmutatást adni.

Számítástechnika széleskörű elterjedése nyomot hagy a modellrepülésben különösen nagy szerepe van az alap mozdulatok illetve új figurák begyakorlásában. Sokan úgy vélik, hogy egy szimulátor távirányító nélkülözhetetlen e célra, ezzel megvédve a drága terepre szánt rádiónkat a “kopástól”. Mások inkább az éles berendezésen szeretnék begyakorolni a repülést, ösztönössé téve a karok, kapcsolók használatát. Ők egy szimulátorkábel segítségével kötik össze a gyöngyszemüket egy PC-vel (a szimulátor kábel szabványos PPM jelet igényel, de vannak olyan kábelek is, melyeket a vevő szervőcsatlakozóira kell kötni). Bármely táborhoz is tartozunk, nagyot nem hibázunk. A lényeg, hogy akkor tudunk gyakorolni, formában tartani magunka, amikor az időjárási viszonyok miatt a légi utasszállítás is szünetel. Azonban, ha még nem tettük le voksunkat egyik távirányító mellett sem, egy szimulátor kit beszerzése lehet  a célszerű megoldás: olcsó és eladható.

Egy kis Internetes szimatolás után nagyjából a következő szimulátor programokkal találkozunk:

  1. FMS – freeware
  2. Aerofly RC (Aerofly Pro Delux ) – ~50USD, talán a legkedveltebb oktató szoftver vezeték nélküli adapterrel (2.5GHz, 2GRAM, 18GB HDD)
  3. Real Flight – 130USD, valósághű szimulátor szoftver konzollal és vezeték nélküli adapterrel (1GHz, 512RAM, 5GB HDD)
  4. Phoenix RC – 130USD, világhírű szimulátor optimalizált válaszidővel legnagyobb modellgyártók modelljeivel.
  5. FS One – ~130USD
  6. Reflex XTR – bár a grafikája elmarad kissé azonban a mozgás szimulációja majdnem tökéletes.
  7. ClearViewfreeware – eldöntögetjük, hogy a teljes verziót használjuk k.b. 100USD-ért, vagy modellenként fizetünk
  8. AeroSim RC – ~86USD, kiváló választás alapok élsajátításához (1GHz, 512RAM, 200MB HDD)
  9. RC Desk Pilot – freeware
  10. Slope Soaring Simulator – freeware
  11. CRRCSIM – freeware

Még mielőtt elszaladnak a boltba szimulátorszoftvert vásárolni, ajánlani tudom a FREEWARE szoftverek kipróbálását (szabadon felhasználható programok). Szoftver telepítése után mindenki azonnal indítja is, csak valahogy furcsán reagál, de az is lehet, hogy fittyet hány a parancsainkra. Még mielőtt szecskává aprítjuk a rendszerünk bármely alkatrészét, inkább hangoljuk össze az eszközeinket.

Távirányító telepítés és kalibráció

Én még az olcsó analóg joystick-al kezdtem, melyet kisebb-nagyobb sikerrel csatoltuk a freeware szoftverhez.

Ha már megvan a hardver, lényegében egy driver telepítése és kalibrációja jön. Ezt még az operációs rendszerben szükséges elvégezni. Lényegében elmagyarázzuk az operációs rendszernek, hogyan értelmezze a joystick/távirányító-ból érkező jeleket: milyen értékeknek felelnek meg a végállások, a középállások, illetve, mely csatornákhoz tartoznak.

setup1 setup2 setup3

FMS

Ugyan nem a legjobb valósághűség jellemző az FMS-re, ázómban, kétségtelenül a legjobb minőség/ár viszonnyal rendelkezik, kifejezetten modellezők számára készült játék, amit hívhatnánk inkább tanulószoftvernek. Távirányítós repülőket és helikoptereket irányíthatunk vele, nagyon sok beállítási lehetőséggel bír: beállíthatunk szelet, a vitorlázó repülőkkel vadászhatunk termik után, és megadhatjuk milyen startolási módszert választunk. A játék irányítható billentyűzettel is, de a akik komolyan szeretnének gyakorolni, azok távirányítóval futtatják. Szoftver grafikája kezdetleges, de cserében a repülés fizikája szinte tökéletes; fel lehet vele készülni az első valódi repülésünk előtt. Az már csak hab a tortán, hogy a teljes játék ingyenes, a legújabb modellek folyamatosan elkészülnek a játékoz, így azok viselkedését is kipróbálhatjuk illetve készíthetünk saját modelleket (modell lelőhelyek: http://www.rc-sim.de/wbb3/, fórum, archívum).

Sajnos, ahogy fejlődnek az operációs rendszerek, egyes komponensek kikerülnek a rendszerből. FMS első futtatása alkalmával találkozhatunk ezen folyamat következményével. A program fejlesztése a jó régi Windows XP-re történt és azóta nem sokat foglalkoztak vele a fejlesztők, ezért gyakori a “D3DRM.DLL is not loaded” üzenet. Ez a Direct3D 1997-ból videokártyákhoz alkalmazott megjelenítési technológia része, mely a Vista és későbbi operációs rendszerekből el lett távolítva. A jó hír az, hogy könnyen orvosolható a hiányosság. Ehhez csak a D3DRM.DLL fájlt szükséges letölteni és bemásolni az FMS könyvtárába (C:\Program Files (x86)\FMS\ az alapértelmezett).

Sajnos más komponensek is áldozatul estek a fejlesztésnek, ezért egyes vezérlők ne kompatibilisek az FMS szoftverével, mert az FMS a jó bevélt soros porton keresi azokat. Szamos javítás ismert, melyek megoldják egyes irányító eszközök ezen problémáját (pl., Skyartec FMS COM PORT Patch). Az “Exception EComPort in Module FMS.exe at 0008AFEC. Registy error (win error code:2).” hiba is a soros port hiányát siratja.  A probléma megoldását egy virtuális soros port emulátor jelenti (HW Virtual Port) illetve registry manipulálással javítható (fms-ecomport-fix).

 Quadcopter FX

Azoknak, kit berántott a multirotoros gépek világa, tudom ajánlani a Quadcopter FX szoftvert első mozdulatok begyakorlására. Az ingyenes szoftver Android platformra íródót és teljesen intuitív. Fizikája és grafikája nem tökéletes, de kaphatunk némi ízelítőt abból, hogyan irányítsuk egy multirotoros járművet, akár FPV kamera szemszögéből is. Természetesen, a más szoftverekben is találunk egy-két multirotoros modelleket, azonban, még ez sem kötelező, ugyanis a helikopterek instabilabbak, mint a multirotorosak. Ha a helikopter irányítását már sikerült elsajátítani, nem okozhat túl nagy gondot a multikopter sem.

Clearview

Még egy termék azon modellezők számára, akik inkább költenek pénzt balsára, mit szoftverre. Egy kellemes gyakorló tér borongós időre. A szimulátor palettáját számos repülő, helikopter és helyszín színesíti.  Igény szerint bővíthetjük a palettát saját készítésű térképekkel, modellekkel – kompatibilis FMS gépekkel is. A szoftver mind billentyűzetről, mind analóg irányító pultról tudjuk kezelni és készült belőle Android kompatibilis verzió is (Absolute RC Plane Sim), ezért egy kis gyakorlást akkor is beiktathatunk a mindennapokba, mikor mások unatkozva várakoznak.

Aerofly RC

Kedvenc szimulátorom, mely segítségével megtanultam irányítani a kis távvezérlésű madarakat. Ha úgy alakul, hogy szimulátorozok egy keveset, ezt a szoftvert mindig megjáratom. Egyszerűen jól kezelhető, és természetesnek hat. Ugyan lehetne jobb a hangja, azonban emiatt mit sem veszi értékéből, ami a kiképzést, repülési gyakorlást illeti. A 360 képkocka per másodperc bőven kárpótol. A mozgó anyahajó tiszta környezete kiváló gyakorlópályát biztosít kezdőknek és hasadóknak – félig nyitott belső fedélzet teremrepülés begyakorlására is ad alkalmat.

Phoenix RC

igazi gyöngyszem – kiváló grafika és hangzás, – vászonra kivetítve behozza a repteret a gyakorló szobába. A szimuláció fizikája és a repülőgépek irányítása igazán élethű. Kissé késleltetett ugyan a motorreakció, mintha szegényes keverékkel repülne a gép, de tálán ez is a valós szimuláció része, ki  tudja. Ami a repülőgépek választékát illeti, igazan kellemes és változatos a portéka. Ahogy azt egy modern szimulátortól elvárható, akad benne ritka gépezet és quadkopter is.

Reflex XTR

Bár lehet, hogy grafikai teljesítményben alulmúlja testvéreit, ugyanis egy jó ideje nem fejlesztik, azonban a fizikája majdnem tökéletes. A gépek tulajdonságainak módosításával nem csak gyakorolhatjuk a repülést, de megkereshetjük a számunkra optimális beállításokat. Ezzel akár a meleg szoba kényelmében is tanulhatunk új dolgokat, értékes tapasztalatot szerezhetünk gépparkunk ritkítása nélkül. Kifejezetten ajánlott 3D repülés gyakorlásához.

Real Flight

Sokak kedvence ez a kifinomult, minden részletre kiterjedő RC valóság generátor, mely a videokártyánk rejtett zúgjait is igénybe veszi, hogy minden egyes kis elemet tökéletesen megjelenítse. Hangzás terén is lenyűgöző élményt nyújt: Motor-. szervó-, fűszál-hangja – minden benne van. Ha nagyon figyelünk, találunk kisebb bakikat tájkép rétegeinek találkozásánál, ez vezetés közben azonban teljesen láthatatlan. Ha kedvünk tartja, bele is ülhetünk a gépekbe. Hirtelen mozdulatoknál még a fejmozgásra is gondoltak, így a kamera beleng. És ha repülés közben kedvünk támadna átülni a másik ülésbe, az sem okoz gondot. Mindehhez jön egy mobil eszközökre fejlesztett verzió is.

Jó gyakorlást és kellemes időtöltést!

Panorama Theme by Themocracy