Category: alapok

Minimumlista kezdőknek

By , 2011. September 19 07:17

PaperStartBox1 Első lépésként mindig egy előre kivágott alkatrészekből álló építődobozt (kit) ajánlok mindenkinek. Ezzel gyorsabban haladunk, és általánosabb kérdésekre koncentrálhatunk egyenlőre. Egy ilyen doboz általában tartalmazza a szabott anyagot, tolórudakat, néha ragasztót és talán pár kelléket.

Ha még mindig nem köteleztük el magunkat teljesen, de belekóstolnánk a gépépítésébe, csak a legszükségesebbeket szerezzük be; a következőket hagyjuk ki egyenlőre: bevonó fólia, motor, üzemanyagtartály, rádióelektronika, kiegészítő kellékek (motortartóra azonban szükségünk lesz tűzfal kialakításánál). Ezen kellékek nélkül meg lehet építeni a modellünket és ráadásul elég sokba is kerülnek, de több évre szólnak, nem érdemes spórolni rajtuk, inkább minőségre kell törekedni.

Ha már végleg eldöntöttük, hogy ezen ősi hobbinak hódolunk, érdemes a következő listát szem előtt tartani, mert ezek végső soron meghatározzák a modellünk végső konstrukcióját. Lényegében lényegtelen, hogy nagyobb vagy kisebb gépet építünk, a lista marad, csak az alkotórészek paraméterei változnak. Érdemes egy 1-1.5m fesztávú gépben gondolkozni a stabilitása miatt (természetesen más tényezők is befolyásolják, nem csak a méret és tömeg). Lássuk, mire lesz szükségünk.

Motor – .40cu, azaz 6.5 cm³ kétütemű motornak megfelelő belsőégésű vagy villanymotor (~0.8LE, 600W);
Motortartó – öntött alumínium vagy műanyag, melynek rögzítéséhez szükség lesz csavarokra és füles anyákra;
Izzítógyertyák – motornak megfelelően;
Izzító – biztosítja a izzó gyertyának a megfelelő áramot, ezáltal berobbantva az üzemanyag-keveréket a henger munkaterében;
Üzemanyagtartály – motor fogyasztásának megfelelően, körülbelül 20 percnyi repülésre elegendő üzemanyag férjen bele (~150-200ml). Általában ennyi idő után, a pilótának is kell egy kis pihenő, illetve, ha közösen használjuk a légteret idő időnk elteltével illik átadni más pilótának a légteret;
Gumiszalagok;
Kerék garnitúra– 50-80 mm átmérőjű;
Futó szárak – általában 3-4mm acélhuzal, vagy alumínium – ezek tartják majd a kerekeket;
Szervók – ezek irányítják a repülő vezérsíkjait;
Távirányító – legalább 4 csatornás, de ajánlott 6; ha vitorlázó-repülni is akarunk, akkor 8 csatornás ajánlott exponenciális válaszgörbével;
Vevő – távirányítónak megfelelő egység, mely fogadja a jeleket és ennek megfelelően irányítja a szervókat;
Vevőakkumulátor – 5-6 V feszültségű, 800-2000 mAh teljesítményű akkumulátorcsomag, mely elég energiát biztosít a vevő egység és a szervók számára;
Tolórudak – lehetőleg acélbovden legyen nejlon házzal; kisebb gépeknél szén vagy üvegszál rúd is lehet. Ezek adják át az erőt a szervótol a kormányemelőkön keresztül a vezérsíkoknak;
Kormányemelők – ezekbe rögzítjük a tolórudakat és belefúrjuk, ragasszuk a vezérsíkokba;
Légcsavar – függ a motortól és a gép sebességétől;
Habszivacs – ebbe csomagoljuk a vevőt és az üzemanyag tartályt vibrációcsökkentés céljából;
Üzemanyag – ha reptetni akarjuk a modellt, szükségünk lesz 18-20% olajtartalmú (tiszta ricinusolaj vagy ricinus és szintetikus olajkeverék 50-50%) metanol üzemanyagra és egy kis (0-15%) nitro-metán doppingnak;
Üzemanyag-vezeték – általában 2-3mm belső átmérőjű szilikoncső. Ezekkel kötjük össze az üzemanyagtartályt a motorral és a kipufogóval. A túlnyomás biztosítja a folytonos üzemanyag-utánpótlást bonyolult figurák kivitelezésénél;
Üzemanyag-ballon vagy pumpa – a gép töltését segíti;
Bevonófólia – műanyagfólia, mely hő hatására hozzátapad a gépfelületéhez, majd magasabb hőmérsékletnél elkezd zsugorodni, így erősítve a szerkezetet;
Fóliavasaló textil huzattal – melegíti a fóliát és kiteríti a felületen;
Startpanel – kell valami a mezőn, ami ellátja a kiszolgáló elektronikát: üzemanyagpumpa, starter, izzító;
Starter – 1000-2000 percenkénti fordulatra képes motor gumírozott adapterrel, üzemi fordulatszámra viszi fel a motor fordulatszámát, megvédi a modellező ujjait;

Abban az esetben, ha csak a keretet akarjuk megépíteni, akkor ezekre nincs szükség, de repüléshez nélkülözhetetlenek. Elektromos meghajtású gép esetén kicsit más a kép. Igazából, sok minden fölöslegessé válik, így nincs szükség üzemanyagra, tartályra, pumpára és vezetékekre, de szükség lesz:

LiPo akkumulátor – nagy teljesítményű akkumulátor, motor és fedélzeti elektronika táplálására. Néha az elektronikát NiCd elemekkel táplálják mert olcsó és nem igényel feszültségkorrigáló elektronikát;
BL motor – vagyis kefe nélküli motor – viszonylag olcsó, hosszú az élettartalma, jó a hatásfoka de viszonylag drága a vezérlő elektronika hozzá;
Motorszabályzó – magasan integrál áramkörrel vezérelt elektronika a motor megfelelő üzemeltetéséhez;
BEC – elektronikus stabilizátor, mely a vevő egység és a szervókat táplálja. Általában 2 méter alatti gépeknél a szabályzó BECjét használják (3-5 A);
Balanszer töltő – “intelligens” elemtöltő, mely a kényes LiPo akkumulátor töltését végzi, kiegyenlíti a cellák között fellépő feszültségeltéréseket;

Lényegében, ennyi kell, hogy egy gép levegőbe emelhető legyen. Természetesen, jó pilóta nélkül sokáig nem marad ott.
Kívánom ehhez mindenkinek kellemes időtöltést és sok sikeres landolást.

Tippek-trükkök

By , 2011. September 14 09:50

Ezen témán belül olyan megoldásokat gyűjtöttem, melyek csak többéves tapasztalat és interdiszciplináris tudás, több próbálkozás és hiba révén születnek. Nem én találtam fel ezeket, csak összegyűjtöttem és rendelkezésre bocsátom az idelátogatók számára egyszerű formában, hogy a kezdők is alkalmazni tudják. Egyes modellezők a bolti megoldások hívei és nem hajlandóak a kompromisszumra. Nem mondom, hogy ezek tökéletes megoldások, jobbak, vagy rosszabbak. Ezek alternatívák vagy tapasztalatok eredményei. Ki kell próbálni, és ha beválna, alkalmazni.

  1. Tipp: Használj szódabikarbónát hézagkitöltéshez illetve CA aktiválásához. Ez az ártatlan anyag igen nagy szolgálatot tehet modellépítésünk során. CA (ciánakrilát) pillanatragasztó – széles körben alkalmazott ragasztó; modellezésben is (2-octyl cyanoacrylate tartalmú ajánlott, mert kevésbé mérgező). Vékony rétegben gyorsan köt (polimerizálódik) víz ill. hidroxid-ion jelenlétében. Vastag rétegben vagy kötési idő lerövidítése érdekében gyorsítót (Accelerator vagy szódabikarbóna telített oldatát) használunk. Rés/hézagtömésnél dörzsöljük be a szódabikarbónát, utána CA ragasztót adjunk a felületre (így habanyagok ragasztására is alkalmas). Vegyük figyelembe, hogy a gyorsított polimerizáció érezhető hőkibocsátással jár. CA polimerek hő és nedvességtűrő képessége alacsony.
  2. Tipp: Tisztítsuk a vasaló talpát textíliával vegyszerek helyett. Előfordul, hogy fóliázás során egy kis fólia, ragasztó ráolvad, ráég a vasaló talpára. Bár alapvetően ilyen munkálatok során célszerű egy pamut “zoknit” húzni a vasalóra, így védve a vasalót a fóliától, és a fóliát a vasalótól. De ha mégis tisztítani kell, gyakran elég felfűteni a vasalót és egy pamutba burkolt falemezzel vagy egy szappannal le tudjuk kaparni a ráolvadt műanyagot. Makacsabb foltok esetén fémforgács dörzsi a segítőtársunk.
  3. Tipp: Üzemanyagálló festék epoxigyantából. Üzemanyagálló festékek általában igen drágák, epoxigyanta meg mindig akad, de elég sűrű. Ezen probléma kiküszöbölésére melegítsük fel a gyantát hőlégfúvóval, de inkább tegyük bele 5-10 percre forró vízbe. Ezután már használható motor- és üzemanyagtér festésére. Vegyük figyelembe azonban, hogy a hevítés során a gyanta kötési ideje körülbelül a felére csökken. Vagyis 30-60 perc vagy hosszabb kötésidejű gyanta ajánlott. Színezéshez keverhetünk bele egy kevés lézernyomtató tonert.
  4. Tipp: Csiszolókocka olcsón. Barkácsboltokban jó-pénzért lehet vásárolni csíptetős, szivacsos csiszoló szerszámokat. De kivitelezhető csupán csiszolópapír árából is. Ehhez szükségünk lesz kb. 15mm vastag farost vagy rétegelt lemez hulladékra, melyet lapszabászaton sok szeretettel és ingyen adnak, csak ne kelljen kerülgetni. Igény szerinti formákat és méreteket vágunk, és csiszolóvászonnal borítjuk egy vagy több oldalát (ne használjunk papír alapú vásznat) faragasztóval ragasztva és egyenes felülethez szorítva.
  5. Tipp: Fóliázás okosan. Fóliázás során mindig szoktam figyelni, mi fogy el idő előtt a fólia vagy az éles penge. Érdemes megkörnyékezni egy patikát és vásárolni egy-két cserélhető pengéjű szikét és egy csomag pengét hozzá, vagy hobbi boltban 11. számú hobbi pengét legalább 50 darabos kiszerelésben. Tompa penge használata gyűrődéshez és a bevonó fólia újabb adagjának vásárlásához vezethet. Tehát a korai penge csere kifizetődő.
    A fóliázás vagy távol az építő felülettől történjen (ami általában hab borítású és sérülhet a hőtől vagy pengétől), vagy takarjuk le kemény kartonnal, üveggel. Pengék élettartalmának meghosszabbítása érdekében használjunk patchwork vágólapot, mely 5-7 PVC rétegből áll, és a külső puha réteg önregeneráló tulajdonsággal is bír. Ezen a lapon körvágót is használhatunk. De a vasalót tartsuk távol tőle!
  6. Tipp: Denaturált szesz epoxigyanta ellen. Kifolyt, kicsöppent, fölösleges gyantát el tudjuk távolítani denaturált szesz segítségével. Lényegében nyomtalanul feloldja a még meg nem kötött gyantát. Óvatosan kell bánni vele, mert gyengítheti a ragasztandó felületek közti kötést. De ha munkafelületünk tisztításáról van szó, használjuk bátran. Kezünkről a ragasztót papírtörlővel, ruhadarabbal töröljük le, és  azután mossuk meg kezünket langyos szappanos vízzel.
  7. Tipp: Illesztések többszörös ellenőrzése. Kissé elcsépeltnek tűnhet, de a hibák halmozódnak, ezért törekedjünk a tökéletes illesztésre ragasztásnál. A majdnem jó végeredménye görbe, csavarodott törzs, szárny. Nincs kivétel kitek esetében sem. Nagyobb felületeknél is rakjuk ki a részeket a tervrajzra, bizonyosodjunk meg az illesztések jóságában és csak utána végezzük el a végső ragasztást (tervrajz és alkatrészek közé terítsünk Folpackot vagy más vékony átlátszó fóliát). Fő ragasztó mellett kis mennyiségű CA ragasztót is szoktak használni, hogy a ragasztandó részek véletlenül ne csusszannak szét.
  8. Tipp: Csavaranya beragasztása. Füles vagy körmös anya beragasztása elég gyakran bosszús véget ér, mert a ragasztó vagy a gyanta befolyt és megkötött az anya belsejébe, ezzel használhatatlanná téve azt. Ez könnyedén megelőzhető, ha a menetes részét kitöltjük vazelinnel vagy szilikon zsírral. Ezen anyagok megakadályozzák a ragasztó befolyását a menetbe és a fémhez való kötését ezért ügyeljünk, hogy az anya külsejére ne kerüljön zsír (szigetelő szalag, cellux használat általában nem hoz pozitív eredményt).
  9. Tipp: Használt küllő tökéletes alapanyaga lehet egy menetes szárnak, ezenkívül jó szolgálatot tehet vezérsíkok, futószárak kialakításánál is.
  10. Tipp: Festéket, ragasztót mértékkel. Nyilvánvalónak tűnhet, de a kevesebb néha több; ne pazaroljunk. A fölösleges ragasztó többletsúlyt jelent, amelynek eredménye a gép megnőtt tehetetlensége. RC modellek esetén meg kell küzdeni minden grammért. Ne hizlaljuk fölöslegesen a gépet. Ráadásul még csúnya látvány is.
  11. Tipp: Két egyforma elem készítése. Ha az instrukció szerint 2 egyforma rácsot kell készíteni, a másikat közvetlenül az első fölé építsük. Ezzel tudjuk biztosítani a tökéletes egyezést. Fedjük le az első elem illesztéseit ragasztószalaggal, zsírpapírral vagy Folpack fóliával a második elem összeragasztása előtt, megakadályozva ezzel a 2 elem közti kötés kialakulását (ne fedjük le az egész elemet, csak a ragasztási felületeket). Természetesen, mindezt csak sima, egyenes felületen kell elvégezni. Egyéb esetben egy csavarodott törzsünk lesz, és egy ilyen gépet lehetetlen kitrimmelni.
  12. Tipp: Domború ívek fóliázása ráncok nélkül. Első lépésben hevítsük fel a fóliát, de ne tegyük rá az ívre. Magasabb hőmérsékletnél a fólia nyújthatóvá válik, így könnyen igazítható az idomokhoz.
  13. Tipp: Biztonságos balsafa-hajlítás. Néha szükségünk lehet ívelt felületek kialakítására. Ilyenkor szokták melegíteni a fát, gőzölni (vizes textília és vasaló segítségével) de a legegyszerűbb, ha benedvesítjük a fát 4:1 arányban vízzel hígított denaturált szesszel (~20% alkohol). Spray formában könnyen tárolható és alkohol miatt gyorsan szárad.
  14. Tipp: Jaj, behorpadt a faelem. Ne is próbálkozz a csiszolással, ha nem csak kis karcról van szó. Ehelyett inkább egy nedves szalvétát, vagy textíliát használjunk, és egy forró vasalót. Beszivárgott nedvesség hő hatására tágul, és belülről javítja a horpadást. Több milliméteres horpadások esetén is működik a módszer, de minden esetben érdemes előtte kipróbálni egy kisebb fadarabon.
  15. Tipp: Nehezen hozzáférhető elemek csiszolása. Ha netán olyan helyen kell csiszolni egy elemet, melynek közvetlen közelébe egy másik helyezkedik el, a csiszolástól védendő felületet egy öntapadó szalaggal védjük. Figyeljünk oda, hogy a szalagot ne csiszoljuk át (előfordul).
  16. Tipp: Faléc méretre vágása. Sokszor kell méretpontosan vágnunk balsa, fenyő vagy más anyagból készült lécet. Vágjuk mindig kicsit hosszabbra. Ne próbálkozzunk pontos vágással. Általában rövidebbre sikerül gyarapítva a hulladék mennyiségét. A méretre igazítást csiszolókockával elvégezhetjük, de fát nyújtani még nem sikerült.
  17. Tipp: Mérjük meg kétszer. Legyen szó tömegről, térfogatról vagy hosszról, a biztonság kedvéért merjük le legalább kétszer. Több előnye is van: elvégezzük az önellenőrzést, kevesebb hulladékot gyártunk. Emellett fáradsági szint mérésére is jó: ha gyakran hibázunk, ideje lelassítani vagy pihenni.
  18. Tipp: Nem csak Hobbi boltban lehet vásárolni. Ettől páran a falat kaparják, mondván tákolás. De sok mindent olcsóbban lehet beszerezni barkács-, festék-, autósboltban. Néha érdemes nagyobb kiszerelést választani, így jut modellező társainknak is. Hobbi boltok jól keresnek azon, hogy az emberek türelmetlenek és azonnal kell nekik ez-az (én is támogatom a boltokat néha némi apróval). De ha ésszel, türelemmel és odafigyeléssel vásárolunk, sok pénzt spórolhatunk meg.
  19. Tipp: Első gép vásárlása. Ha már készen állunk az első repülőgép vásárlására, ne vásároljunk olcsó műanyag játékot, mert az játék, nem modell; általában az elektronikája is silány minőségű, és általában nehezen javíthatók. Költsük pénzünket okosan, fektessünk be inkább egy balsa/rétegelt-lemez építődobozba vagy egy CNC vágott kemény-hab gépbe. Az utóbbinak előnye, hogy szinte törhetetlen, de tisztában kell lenni, hogy ezen nem tudjuk elsajátítani a precíz repülést.
  20. Tipp: Belsőégésű motor indítása. Motor indítása előtt győződjünk meg, hogy a keveréket dúsra állítottuk. Ezzel többlet kenőanyagot juttatunk a motorba. Tűszelep segítségével a keverék egyszerűen állítható (beállítás részletei a motor használati utasításában), de általában három és fél fordulat a szelep teljesen zárt állapotától számítva megfelelőnek bizonyult. Ha új motorról van szó, legalább egy tanknyi üzemanyagot szánjunk bejáratásra (50% teljesítményen), hogy bekopjanak az alkatrészek, és négyütemű motoroknál ellenőrizzük a szelepek és a himbák közötti rést. Ezután be kell állítani az üzemi keveréket, mert a dúsított keverék a motor leadott teljesítményét rontja. A motor bejáratását el lehet végezni próbapadon, de akár közvetlenül a rögzített gépbe beépítve is.
  21. Tipp: Gép tisztítása. Üzemnap végén a repülőgépeket érdemes letisztítani, a vegyszert lemosni, és szárazon a biztonságos tárolását biztosítani. A tisztítás különösen fontos belsőégésű motorok esetében, mert az üzemanyag és olaj szennyeződéseket kötelező jelleggel el kell távolítani (de ott lehetnek még a bogár áldozatok és esetleg a fűfoltok, melyek elszínezhetik a gép borítását). Ráadásul, az idő múlásával egyre nehezebb eltávolítani a szennyeződéseket. A legjobb, ha még a reptéren letisztogatjuk a gépünket. Egy lehetséges recept a tisztító folyadékhoz: víz, pár csepp autó-sampon (ha nincs, akkor folyékony szappan, mosogatószer), 2-3% szalmiákszesz.
  22. Tipp: Rézcső hajlítása. Törés-mentesen meghajlítani egy réz vagy bronzcsövet (legjobb választás üzemanyag vezetékekhez) néha egy igazi kihívás. Egyik jól bevált módszer, ha nagyon finom homokot töltünk a csőbe hajlítás előtt. A jó eredmény egy kis gyakorlatot igényel.

RC repülőmodellek repítésének biztonsági szabályzata

By , 2010. August 25 08:03

I. A repítési terület kiválasztásának általános szabályai

  • A szakmai szempontok betartásával kiválasztott repítési terület tulajdonosát fel kell keresni és engedélyt kérni a repítésre. A földterület tulajdonosának joga van megtagadni a terület használatát, melyet tudomásul kell venni!
  • Sportrepülőtér csak a reptér parancsnok (vagy a tárgynapi repülésvezető) tudtával és engedélyével használható. A repülésvezetőnél akkor is kötelező bejelentkezni, ha bírjuk a repülőtér parancsnok elvi engedélyét, csak az ő által kijelölt terület és légtér használható. Amennyiben a légterünkbe ember vezette sportrepülőgép kerül – azonnali kitéréssel – az ütközés esélyét is el kell kerülni.
  • Teremben történő repítések előtt vagy az ingatlan tulajdonosának vagy a kezeléssel megbízott felelős vezetőnek az engedélye szükséges. Meg kell akadályozni, hogy a terembe váratlanul érkezhessen olyan személy (főleg gyerek), aki az éppen repülő modellel ütközhet.

II. A repítés terület kiválasztásának szakmai és repítés szabályai

  • A modellező pálya legyen egy nagy kiterjedésű, egy irányban hosszú, akadály-mentes terület, melyen a munkaterület kb. 50×100 m-es gondozható pormentes , sima terület.
  • A közelben ne legyen nagyfeszültségű elektromos vezeték.
  • A munkaterületről repíthető légtér lakott területtől min. 1000 m-re legyen.
  • A modellező pályán belül az alábbi területrészek jellemzően elkülönülnek: 1. Fel – leszálló mező (mint munkaterület) a modellvezetők részére (mint irányítási pont) kijelölhető. 2. A modellezők, technikai felszerelések tárolásához, a motorok indításához kijelölt DEPO terület. 3. Kijelölt hely a nézők, nem modellező vendégek részére.
  • Gyermek 10 éves kor alatt a pályán felnőtt felügyelete nélkül nem tartózkodhat.
  • A pálya területén állatot szabadon engedni TILOS!

III. A repítés szabályai

  • A modellező pályán távirányító rádiót bekapcsolni csak a modellező kollégákkal megtörtént frekvencia egyeztetés után szabad.
  • A repültetések megkezdése előtt minden modellező köteles ellenőrizni a távirányító berendezés működését, a kormányok helyes kitérését, az akkumulátorok töltöttségét.
  • Értékelni kell a meteorológiai körülményeket. A látási határértékeket.
    • Vízszintes látás kb. 500 m.
    • Magassági látás kb. 100 m.
    • Szélsebesség max. kb. 10m/sec
    • Levegő hőmérséklete kb. -5 C° + 35 C°.
  • A modellrepülő nem játék. A távirányítást tanulni kell. Minden kezdő keressen fel klubot, gyakorlott modellezőt, oktatót. Egyedül próbálkozni TILOS és baleset veszélyes! Az egyedüli, kísérő – segítő nélküli modellrepültetés a későbbiekben már megfelelő gyakorlat mellett sem ajánlott.
  • Biztosítani kell a modellező pályán mentődobozt.
  • A modellmotorok üzemanyaga tűzveszélyes és mérgező. A szembe jutva gyulladást nagyobb mennyiségben a bőrön át, mérgezést okoz. Az üzemanyagok tárolása csak biztonságos kannákban javasolt.
  • A forgó légcsavar, a forgó rotor szakszerűtlen kezelése közben számos roncsolást okozhat a közelálló érdeklődőkben is. Motor indítása előtt mindenkit figyelmeztetni kell!
  • A repülőmodell fel és leszállása közben a munkaterületen senki sem tartózkodhat.
  • A munkaterület kijelölt irányítási pontján a modellt irányító személyen kívül csak a segítő tartózkodhat.
  • Repültetés közben a légtérben azt is figyelni kell, nem közeledik-e ember vezette repülőgép, és ha igen, azonnal le kell szállítani a modellt.
  • Tilos repültetni (átrepülni is) emberek fölött, a DEPO fölött, a járműparkoló fölött.
  • Tilos az embereknek (embernek) neki repülését kezdeményezni.
  • Tilos személyekre, műtárgyakra rácsapást repülni, illetve tilos bármely olyan manővert repülni, ahol a személy és vagyonbiztonságot veszélyeztetik.
  • A repítések között ismételten ellenőrizni kell az adófrekvenciákat, különös figyelemmel az újonnan érkezőkre.
  • A vitorlázó modellek csörlőberendezéseit négy ponton kell rögzíteni. A fordítócsigákat pedig ki kell kötni két segédcövekhez a húzóerővel ellenkező oldalon. Mindkét rögzítésnek (laza talajon is) biztosítania kell, hogy a legnagyobb igénybevétel (erős szél, nehéz modell) esetén se engedjenek el. Az elszabadult cövek vagy fordítócsiga halálos baleset okozója lehet.
  • Folyamatosan kísérjük figyelemmel a változó meteorológiai körülményeket!
  • Rendszeresen ellenőrizzük modellünk és felkészültségünk alkalmassági állapotát.
  • A modellező tevékenység közbetörténő eseményekért mindenki erkölcsileg és anyagilag felelős.
  • A versenyeken az MMSZ elnöksége által jóváhagyott versenyszabályzatok előírásait be kell tartani.
  • A verseny lebonyolításáért a főrendező és a főbíró felelős.
  • Minden modellrepítő személyes magatartásával járuljon hozzá a modellrepülőtér rendjének és biztonságának betartásához.

IV. Rendezvények, bemutatók

  • Valamennyi modellező rendezvény, bemutató és edzés esetében rendelkezni kell a terület tulajdonosának vagy kezelőjének engedélyével. A rendezvény helye lehet:
    • saját terület (modellezés céljára épített, bérelt, vagy repülőtéren való tevékenység)
    • közterület (sportszabályok, egyéb kulturális hagyományőrző és sport rendezvényeken végzett tevékenység)

    Minden esetben be kell tartani a vonatkozó törvényeket és előírásokat.

  • A közterületen tartott modellező rendezvények engedélykötelesek (rendőrség, önkormányzat, tisztiorvos). a saját területen tartott rendezvényt is ajánlatos a rendőrségnek bejelenteni.
  • Egyéb rendezvények keretén belül tartott modellező bemutató esetében az engedélynek a modellező bemutatóra is vonatkoznia kell. Az ilyen bemutatón való szerepléshez a tag egyesületének hozzájárulása szükséges.
  • A bemutató felelősét a rendező szervezet vezetőjének kell kijelölnie.
  • A bemutatót végzőnek MMSZ tagsági igazolvánnyal kell rendelkezni (amely egyben biztosítási igazolvány is), vagy az eseményre rendezői felelősségbiztosítást kell kötni. Mindezek elmulasztásáért a főrendező a felelős.
  • Szabadonrepülő modellek versenyét a rendező köteles bejelenteni a Hungarocontrolnak a (06) 1 296 91 02 számon.

V. Tartósan modellezésre használt területek biztonsági előírásai

  • A modellezés célja épített, vagy tartósan használt területekre külön biztonsági szabályzatot kell készíteni, amelynek tartalmaznia kell:
    • A terület modellezés céljára való használatának lehetőségét (milyen napokon, időben, ki veheti igénybe)
    • A tevékenységhez igénybe vehető terület meghatározását, a parkolóhely, a tagok depója, a fel-, és leszállópálya, a hajómodellező vagy autómodellező pályák elhelyezését.
    • Figyelmeztetést arra vonatkozóan, hogy az üzemelés alatt a pályán senki más nem tartózkodhat, mint a vezetők (pilóták) részére kijelölt helyen tevékenységet végző személy(ek).
  • Az igénybe vehető időtartamra repülésvezetőt, illetve autó-, hajómodellező tevékenységet vezető személyt kell kijelölni, aki felelős a tevékenységért.
  • Ha egy személy végez modellező tevékenységet, maga felelős, hogy a működési területen ne tartózkodjon illetéktelen személy.
  • A biztonsági szabályzatot a területen modellező tevékenységet folytató egyesület(ek)nek kell elkészíteni, azt a területen jól látható helyen ki kell függeszteni, és gondoskodnia kell annak betartásáról.

VI. Eseményjelentés

  • Baleset esetén a modell távirányítását végző sportoló – az ő sérülése esetén segítője – szervezze meg a szakszerű ellátást. Anyagi kár okozása esetén a sportoló rögzítse a kár jellegét, keletkezésének körülményeit, a kár szenvedőjének és a tanuk elérhetőségi adatait és minderről soron kívül tájékoztassa a Magyar Modellező Szövetséget, tagsági igazolványa számának megadása mellett.

(A Magyar Modellező Szövetség szabályzata)

Biztonságos leszállást mindenkinek!

Magyarország RC repülőterei és reptetői

By , 2010. August 24 23:25


HUN RC Airports
Ki nem találná helyét, írjon csak bátran:

Hogyan célszerű elkezdeni a modellezést?

By , 2010. August 23 12:44

Hogyan is álljunk neki? Milyen géppel érdemes kezdeni? Ezek a kérdések a legnehezebben megválaszolhatók közé tartoznak, ugyanis a kezdő modellező képességeitől is erősen függenek.

A modellezés gondolata általában akkor merül fel bennünk először, amikor látunk egy fürge belsőégésű akrobata repülőgépet, vagy szemtanúi vagyunk egy vadászgép kicsinyített verziójának száguldásának, esetleg lenyűgözött bennünket egy vitorlázó repülőgép nesztelen siklása. Csábítónak tűnhetnek a gyors verseny- vagy katonai kópiák, azonban ezek a repülők nem kezdőknek valók. Bármi is legyen az ok, amiért kacsintgatunk az RC modellezés irányában, három fő csoportba érdemes gondolkozni:

– belsőégésű motorokkal hajtott modellek
– elektromos motorral hajtott modellek
– vitorlázó repülőgépek

Minden csoportban akad egy jó kezdő, vagy inkább nevezzük oktató gépnek. Közös tulajdonságuk ezeknek, hogy viszonylag lassan repülnek, a kormánymozdulatokra reakciójuk finom és folytonos, valamint elnézik a kisebb–nagyobb hibákat; vagyis rendelkeznek némi ön-stabilitással. Külső nézetben ezek általában felső szárnyas gépek, enyhe V-állással a szárnyban (5-10°). De nézzük, milyen kompromisszumokat kell kötnünk, ha egyik vagy másik csoport tagját választjuk.

Belső égésű motorral meghajtott (tévesen robbanómotorosnak nevezett) modellrepülők

Ezen modellek mérete igen változó: a legkisebbek 60cm körüli fesztávolsággal rendelkeznek, de egyes modellek elérhetik akár az eredeti légi jármű 1/3 – 1/4-ét is. Az oktatásra használt gépek fesztávolsága általában 1,2-1,5m. Méretükből adódóan könnyedén lehet velük landolni füves mezőn, és úgy tervezik őket, hogy könnyen lehessen velük repülni, valamint a leszálló-sebességük jóval kisebb legyen, mint a kópia- vagy nagyteljesítményű modelleknél.
Előnyök: a belső égésű motorok állandó nyomatékot adnak le a repülés során, így teljesítmény szempontjából konstans körülmények között repülhetünk. Landolás után 2-3 perc alatt újra felszállhatunk teli tankkal, és folytathatjuk a gyakorlást.
Hátrányok: nagyobb beruházásra kell számítani a motor üzemeltetése és karbantartása miatt. Zaj- és biztonsági előírások szűkítik a repítési területüket. Ezen kívül valamivel nagyobb valószínűséggel fordulhatnak elő meghibásodások, mint a következő két csoport tagjainál.

Elektromotor meghajtású modellrepülők

Ebben a csoportban a modellt mozgásban tartó légcsavarokat közvetlen, vagy fogaskerekeken át közvetett módon, egy vagy több elektromotor hajtja meg. A gépek méretét tekintve ez a csoport még nagyobb változatosságot mutat, mint az előző. A mini, pár centimétert meghaladó beltéri repülőeszközöktől kezdve egészen a kültéri, akár több kilowatt teljesítményű motorokkal szerelt “óriásokig”. Ugyanitt találkozhatunk repülőkópiákkal, gyors csupaszárnyúakkal és elektromos vitorlázókkal. Gyakorlás szempontjából a motoros vitorlázók talán a legalkalmasabbak az alapok elsajátítására. Egy kis gyakorlás után egyre többet és többet maradhatunk a levegőben ezekkel a gépekkel. Egy megfelelően megválasztott akkumulátorral akár 40-50 percet is elérhetünk egy töltéssel.

Előnyök: a gépek tiszta és majdnem zajmentes üzemeltetése nagyobb teret ad a repítésükre. A kisebb repülőket akár egy nagyobb parkban is használhatjuk repítési szabályok betartása mellett. Elektromos motorok megbízhatóan működnek negatív hőmérsékleti tartományban is. Legyen szó lassú vagy gyors gépről, találunk megfelelő modellt a kategóriában. Ez a kategória egyesíti a motoros és a vitorlázó repülés legjobb tulajdonságait. Hosszú repülési időknek köszönhetően könnyebben sajátíthatjuk el a termikus repülés fortélyait fölösleges landolások és újrastartolások nélkül.
Hátrányok: a meghajtó elektronika miatt a vitorlázók nehezebbek és gyorsabbak motor nélküli társaiknál. A jó repülési tulajdonságok elérése érdekében nagyon gondosan kell kiválasztani a megfelelő légcsavar-motor-sárkány kombinációt. Ezenkívül több felszerelésre lesz szükségünk egy motoros vitorlázóhoz, mint egy klasszikus vitorlázó repülőgéphez.

Vitorlázó repülőgépek

A klasszikus értelemben vett vitorlázóknak nincs légcsavarjuk, turbinájuk. A repüléshez szükséges energiájukat a természetből veszik: magasság, termik, légáramlás. Ahhoz, hogy a vitorlázó startpozícióba kerüljön, a gépet egy másik, motoros géppel vontatják, csörlőzik vagy kifeszített gumicsővel húzzák fel. Amikor a gép eléri a megfelelő magasságot, ott leold és folytatja a önálló siklását. Ezt hívják magas startnak. A legnagyobb kihívás a vitorlázó repülésben – megtalálni a függőleges légáramlatokat és minél tovább maradni a levegőben. Tapasztaltabb pilóták akár órákon át is szelhetik a kék eget egy startból. Gyakran nevezik ezt a repülési formát “ésszel, nem erővel való repülésnek”.

Előnyök: kétségtelenül zajmentes és természetbarát a vitorlázás,- nincs olyan modellreptér vagy mező, ahol megtiltanák a légtér használatát. A minimális befektetés, egyszerű szerkezeti felépítés, és alacsony sebesség kimondottan alkalmassá teszi őket gyakorló gépeként való használatra.
Hátrányok: amíg nem tanuljuk meg, hol találjuk a termikeket, addig a repülési időnk korlátozott. Szerkezeti felépítésből kifolyólag nem alkalmasak a műrepülésre (kivételt képeznek az erre tervezett vitorlázók). A csörlés, és a leszállás viszonylag nagy területet igényelnek.

A felsorolt tényezőket szem előtt tartva belátható, hogy nem olyan egyszerű az első modellrepülőgép megválasztása. Mielőtt meghoznánk a döntésünket, vegyük fel a kapcsolatot modellező társainkkal, kérjük ki véleményüket, ismerjük meg a repítési körülményeket a körzetünkben, látogassunk el egy vagy több modellező klubba. Érdemes utánajárni annak is, hogy hol, kivel lehetne kipróbálni egy-egy gépet. Ez erősen csökkenti a mellényúlás lehetőségét. A szimulátorok is nyújthatnak egy kis segítséget a választásban. Egyes boltokban kaphatunk leckéket a vezetésben szimulátoron és igazi tréner modellgépen. Érdemes rákérdezni az ilyen lehetőségekre. Egy megjegyzés a szárnyfesztávolságot illetően: az első repülőgépünk fesztávja ne legyen kisebb, mint 1m, és ha nincs egy egyterű autónk, akkor ne legyen nagyobb, mint 2,4m.

Végül, ha már megtörtént a választás, érdemes kicsit gyakorolni a szimulátoron. Nem kötelező a legdrágábbat választani. Az alapvető mozdulatok begyakorlására jók az ingyen-, pontosabban a FREE szoftverek is, mint az FMS. De a gyakorlást, ha lehet, azzal a távirányítóval végezzük, amivel repíteni is fogunk, hadd szokja a kezünket. Az első repülést érdemes egy tapasztaltabb pilóta “pórázán” végezni, az úgy nevezett tréner kábel segítségével. Ez a megoldás nem veszi el a természetes modellvezetés élményét, de lehetővé teszi az oktató számára a távoli korrekció elvégzését.

5 leggyakrabban előforduló hiba jó tanács

  • Elsőként vegyünk lassú, jól vezethető gépet. Ne a külső, hanem a tulajdonságai legyenek a mérvadók.
  • Gyakoroljuk be egy szimulátoron a szembe-, és a fejjel lefelé repülést. Kezdőként könnyű elvéteni ezen körülmények között a forduló irányát. (Egy kis súgó: szemberepülésnél a csűrő karját az alsó szárny irányába mozdítjuk.)
  • Berepülést – legyen szó új gépről vagy pilótáról, – végezzük szélmentes körülmények között. Erre a világos napszak első néhány órája a legalkalmasabb.
  • Bár az elektronikai eszközök fogyasztása egyre kisebb, ne hagyjuk a LiPo akkumulátorokat az elektronikába. Még ha lassan is, de fen áll a veszélye az akkumulátorok túlmerítése. Ez visszafordíthatatlan folyamatokhoz vezethet, vagy tartalmazó eszköz sérüléséhez vezethet.
  • Ha már menthetetlenül zuhanunk, kapcsoljuk le a motort. A fűben való háton pörgés nem nevezgető repülésnek. Gyakoroljuk be repülőgép mentését egy szimulátor szoftver segítségével, és próbáljuk meghatározni, milyen szituációban, milyen magasságon tudunk menteni, és hol van az a pont, amikor bele kell “törődnünk a sorsunkba”. Gyakorlással, természetesen, ez elmozdul pozitív irányba.

+ 1: modellindítás előtt, ellenőrizzük, hogy minden mozdítható és nem mozdítható alkotó rész a helyén van, és megfelelően működik. Fejben tervezzük meg és vegyük végig az iskolakör minden részét.

Ajánlott linkek:

Panorama Theme by Themocracy